P O R T R É dék kellene. Elég lenne, ha kultúrpolitikába olyan valaki kerülne, aki a közm?vel?dés fel?l, azt értve, becsülve kapna pozíciót. Ez egy-két milliós összeg évente. Nem nagy pénz. Szerintem 10 százaléka egyszinte teljesen felesleges, unalmas színház éves költségvetésének. Mi motivál ebben a munkában? Mik azok a pillanatok, amikor úgy jössz ki egy próbáról, tréningr?l, hogy igen, ezért megérte? röhögni. Ez eufória. Amit meg lehet élni bulikban, táborokban, közösségi megmozdulásokon, de ennek eléréséhez sok metodika és trükk áll rendelkezésünkre. Ha elkezdem látni azt, hogy bizonyos játszók hogyan hárították el saját gátjaikat, akadályaikat, hogyan léptek át határvonalakat, hogyan kezdenek természetesen, organikusan, szabadon megfogalmazni, kifejezni valamit, ez borzasztó jó érzés. Vagy ha van valami megtörténés a színpadon: egy nagy csönd, mélyen sikeredett jelenet, megrázó pillanat. Az utóbbi években az érdekel, hogy lehet-e valóban közölni a színházzal, lehet-e fontos dolgokat megfogalmazni diákokkal úgy, hogy az az ? gondolatuk legyen, de én is egyet tudjak azzal érteni. Lehet-e beszélni az öregségr?l, hogy milyen politikai közegben élünk, vagy arról, hogyan értjük félre egymást. Valami fontos dolgot megfogalmazni. A saját pályámon az érdekel, – ami egyre nehezebb – hogy egyszer?en ne veszítsem el a kíváncsiságomat. Hogy engem is szórakoztasson a dolog. Olyat csináljak, amit még nem csináltam, vagy már régen csináltam. Tavaly megint harminckét emberrel készítettem el?adást, ami annyira jól esett. Mindig van valami kicsi, ami érdekes.
43
Ez nagyon jó kérdés. Az eszel?s felszabadultság… ha az egész csapat tényleg felszabadulva kezd el létezni, alkotni, figyelni,