EGY JOBB KOMÁROMÉRT
POLGÁRI TÁRSULÁS
legszélesebben a Kárpátia Sport Polgári Társulással.
A 22. Komáromi Napok keretén belül 2013. április
26-án közös szervezésben került sor a Kűkeményen
című könyvbemutatóra Kű Lajos, az Aranycsapat
alapítvány elnökének tiszteletére a komáromi Viking
sörözőben. A bemutató napján közösen rendeztük
meg a 10. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti
Diákbajnokság felvidéki focitornáját a révkomáromi
Football Club stadionjában. Minden évben társu-
lásunk tagjai segítik a Kárpát-medencei Összmagyar
Nemzeti Diákbajnokság felvidéki fordulóit. Rend-
szeresen részt veszünk az Aranycsapat Alapítvány
által szervezett megemlékezéseken Puskás Ferenc-
ről, Kocsis Sándorról, Grosics Gyuláról, a budapesti
Szent István Bazilika altemplomában, mint a
Kárpátia Sport Polgári Társulás partnertársulása.
2011 óta a társaságunk felvállalta a felvidéki
magyar mártírgróf, gróf Esterházy János eszme-
iségét. Abban az évben Esterházy János születésének
110-edik évfordulójára emlékeztünk meg itt Felvidé-
ken. Talán soha még ennyi figyelmet, soha ennyi
elmarasztalást, bántalmazást, valamint dícséretet és
szeretetet nem kapott még, mint abban az évben.
Miközben az ország akkori első számú közjogi
méltósága - többször is megismételve az ország
hivatalos álláspontját - fasizmussal és hitlerizmussal
vádolta őt, a felvidéki magyar civil szervezetek,
baráti társaságok és intézmények egyik emléket
állították a másik után. A búcsi, királyhelmeci és
ipolynyéki emlékművekhez 2011-ben csatlakozott
Kassa, Dunaszerdahely, Gúta, Losonc és polgári
társulásunk jóvoltából Komárom is. November 17-én
ünnepélyes keretek között avattuk fel Nagy János
Esterházy-díjas szobrászművész alkotását, Ester-
házy János domborművét, amely börtönbéli arcát
ábrázolja, alatta feltüntetve a rabszámát.
Az EJK Polgári Társulás állíttatta Esterházy
János emlékmű
A saját költségünkön elkészült alkotást annak a
bencés rendháznak a falára szerettünk volna
elhelyezni, ahol hajdanán Esterházy is időzött. Mivel,
ebbe nem egyezett bele az érintett egyház, illetve sem
a katolikus és a református egyház, sem pedig a
hajdani városvezetés nem vállalta annak saját ingat-
lanján történő elhelyezését, ezért elnökünk, Knirs
Imre saját tulajdonában lévő Sága kávézó falára került
fel. Azóta a Nádor utca e szeglete kegyhellyé vált, év
közben is sokan elzarándokolnak ide, hogy fejet
hajtsanak a gróf életműve, helytállása, magyar-
ságtudata előtt.
„Esterházy János, mint gyakorló pártpolitikus
17