Weiler Péter - CHECKOUT exhibition catalogue | Page 21

Edie Sedgwick Andy Warhol kedvenc „szupersztárja" és múzsája volt.

Bár a lány élete álomszépnek tűnt, a valóságban inkább egy rémálomhoz hasonlított.

Edie 1943. április 20-án született Santa Barbarában. Gazdag családban nőtt fel, elmebeteg és bántalmazó apjával, érzelmileg instabil anyjával és hét testvérével.

Tizenhárom éves korára étkezési rendellenességei miatt apja kórházba záratta. Évekig kezelték, majd miután kikerült a kórházból, művészetet tanult a Harvardon és Cambridge-ben. Ezután New Yorkba menekült, hogy gazdag nagymamájánál éljen.

Feltörekvő modellként táncórákra járt, modellmunkákra jelentkezett, és a divat elitjével bulizott. Így találkozott Andy Warhollal is, 1965-ben. Warhol, akit állítólag tánctudásával azonnal lenyűgözött, 18 filmjében osztott rá szerepet.

Az első közös filmjükben, melynek címe Poor Little Rich Girl volt, Warhol fehérneműben filmezte Edie-t, és ez a szépségét tárgyiasító voyeur látásmód igaz volt a többi szerepére is.

Az ismeretlen modellből igazi híresség lett, és hamarosan egyetlen parti sem lehetett sikeres anélkül, hogy Andy és Edie ne jelentek volna meg rajta együtt.

Warhol azt remélte, hogy Edie tehetsége eljuttatja őt is Hollywoodba, ám ez soha nem történt meg. A lány, minél inkább bekerült a Warhol Factoryba, annál inkább felemésztette őt a drogok világa. Mivel filmjeikkel nem sikerült anyagi sikereket elérniük, Warhol és Edie művészi együttműködése véget ért.

Edie felélte 80 ezer dolláros örökségét, támogatóit elveszítette, szerelme, Bob Dylan pedig mást vett el feleségül. Emellett súlyos kábítószer-függőséggel is küzdött, mely küzdelemben végül elvesztette a harcot, és 28 éves korában túladagolásban halt meg.

Tragikusan rövid élete igazán inspiráló volt sokak számára. Ahogy Warhol megjegyezte, „A lényeg nem az, hogy örökké éljünk, hanem az, hogy létrehozzunk valamit, ami örökké él.

21