esetén sem mutatják betegség jeleit vagy vedlési nehéz-
ségeket.
Írásomban bemutatom a szőnyegpitonok különböző
alfajait és általam tartott színváltozatait, valamint az
állatok természetes élőhelyét, táplálkozási szokásait, és
fogságban történő szaporítását. Rengeteg színváltozat
létezik, és rendkívül érdekes lehetőségek rejlenek benne
azok számára, akik szaporítani szeretnék ezeket a sokféle
mintázatú és színezetű kígyókat.
A fi atal állatok színe részben eltér a kifejlett egyedekétől,
a világos foltok megtalálhatóak, de a test többi része
teljesen fekete vagy szürkésbarna. Fejük nagy, és jól elha-
tárolódik a nyaktól. Testük oldal irányból kissé lapított.
Farkuk kapaszkodó farok. A többi szőnyegpitontól könnyen
megkülönböztethetőek színezetük alapján.
A természetben tavasszal, szeptember és október között
párosodnak. A többi szőnyegpitonnal ellentétben a hímek
ritkán harcolnak egymással. Egy nősténynek akár öt hím
is udvarolhat. A természetben nem szaporodnak minden
évben, mivel a nőstények a keltetés során testtömegük
akár felét is elveszthetik. Többnyire háromévente szapo-
rodnak. A kis gyémánt pitonok 20-24 grammosan kelnek
ki a tojásokból, de kifejlett korukra a 2-3 métert is elér-
hetik. Mivel hűvösebb területeken élnek a többi
szőnyegpitonnál, ezért lassabb a fejlődésük.
Fotó: Scott Eiper
Fotó: Paul Harris
1. Gyémánt piton
(Morelia spilota spilota)
Ausztráliában, Viktória állam keleti részétől az új-dél-walesi
Taree-ig fordul elő. Az elterjedési területe északi részén
keveredik a mcdowelli szőnyegpitonnal. Előfordulnak a
száraz, örökzöld erdőkben, mérsékelt esőerdőkben,
homokkő kanyonokban, és sziklás lejtők kiszögellésein, de
gyakran láthatóak emberek által használt te rü leteken és
épületekben is. Ez a legsűrűbben lakott területe Ausztrá-
liának.
2. Dzsungel szőnyegpiton
(Morelia spilota cheynei)
Erdős, bozótos területeken, esőerdőkben és félsi-vatagos
területeken is előfordulnak. Félig fán lakó
(subarborealis) kígyók, fi atal korban a fákon, míg
idősebb korban gyakrabban tartózkodnak a talajon vagy
sziklapár-kányokon. Julatten északi határánál gyakoriak a
fekete-fehér állatok. Az Atherton-fennsík keleti
esőerdeiben fordul elő 600-900 méter tengerszint feletti
magasságban. Északról a Palmer folyó, délről pedig a
Burdekin folyó határolja.
Testhosszuk ritkán éri el a három métert, többnyire 2,4
méter hosszúra nőnek. A fennsík keleti, part menti esőer-
A nőstények kifejlett korukban
hosszabbak, robusztusabbak
lesznek a hímeknél.
Alapszínezetük fekete, de a fekete pikkelyek egy kis
sárga vagy fehér foltot tartalmaznak. A világosabb foltok
helyenként teljes pikkelyeket is befednek, akár többet is
egy helyen, ezeket teljesen fekete pikkelyek határolják,
ebből alakult ki jellegzetes, csak rájuk jellemző mintázatuk.
31