SZIGma 2019. február | Page 8

8 2019. február A SZIG... ma A JÁTÉK AZ ÉLETE RÉSZE „JÁTÉKOS” INTERJÚ CSATÁRI FERENC TANÁR ÚRRAL Mi az, amit szívesen elmondana magáról? Család, barátok? Nős vagyok, három, most már felnőtt gyer- mekem van. A háromból a két lány az egyete- met elvégezte, az egyikőjük még a doktoriját csinálja, a másik már dolgozik, a fiam pedig most jár egyetemre. Melyik középiskolába járt? Nem biztos, hogy ismerős lesz. Tatabá- nyán jártam középiskolába, az Árpád Gimná- ziumba. Akkor még csak az az egy gimnázi- um volt ott, most már több is van. Hogyan tekint vissza azokra az évekre? Szerettem középiskolába járni, egész jó osztályközösségünk volt. Nem voltunk ki- emelkedően hiper-szuper osztály, de nagyon rendes emberkék voltak az osztálytársaim. Ön milyen típusú diák volt? Heten voltunk fiúk, elsőben a csajok elne- veztek bennünket Hét törpének, és én voltam a Morgó. De a viccet félretéve, benne voltam az osztály életében. Hangadó voltam, tehát az osztály véleményét képviseltem, talán ezért is nyomták rám a Morgó nevet. Egyébként szerintem egy vidám pali voltam már akkor is. Van olyan tanács, amit Ön anno nem fogadott meg a tanáraitól, viszont később megbánta? Amelyik tanár olyan volt, hogy számított a véleménye, azt megfogadtam már akkor is. Tehát a válaszom az, hogy nem, szerintem nem volt ilyen. Űzött valamilyen sportot? Igen. Eleinte atletizáltam, fociztam és pingpongoztam, mindezt hobbiszinten, vala- mint igazolt játékosként kosárlabdáztam. Esetleg még most is mindennapjainak ré- sze a testmozgás? Heti rendszerességgel kosárlabdázom, emellett kerékpározom, futni már sajnos nem szoktam. Ezenkívül szeretem nézni az ame- rikai futballt, nyilván nem űzöm, mert már öreg vagyok hozzá. Van kedvenc csapata, játékosa? Van, és ezt szerintem az egész iskola tudja: a New England Patriots. Mindig is a reál tárgyak felé vonzódott, vagy a humán tárgyak is érdekelték? Általános iskolában még mindenevő vol- tam, középiskolában fogtak meg a reál tár- gyak. Idegen nyelvekben sajnos nem voltam sose jó, az nem nagyon ment. De egyébként mindent szerettem, zenét, sportot… Mi, netalán ki segítette a pályaválasztás- ban? Ez egy elég bonyolult kérdés. Nekem a pá- lyaválasztás egy kicsit vargabetűsre sikere- dett, mert én eredetileg mérnök lettem volna. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre jártam és vegyészmérnök lettem volna, csak aztán rájöttem, hogy ezt nem ne- kem találták ki. Ezek után lettem tanár, emi- att volt egy kis csavar az életemben. Milyen volt, amikor átkerült a katedra túloldalára? Eredetileg nem akartam tanár lenni, bár a családom végig azt mondta, hogy taníta- nom kellene. Amikor láttam, hogy a műszaki egyetem nem nekem való, akkor elmentem egy általános iskolába napközis tanárnak, és igazából ott jöttem rá, hogy ez a közeg ne- kem jó. A kisgyerekekkel sokat játszottunk, sportoltunk, házi feladatot csináltunk, és ott éreztem rá arra, hogy értek a gyerekekhez. Így alakult ez a matek-fizika tanárság, hisz a műszaki érdeklődés eleve megvolt. Egyszó- val ez nem egy előre kikristályosodott dolog volt, hanem az élet hozta. És nem bánta meg. Nem, egyáltalán nem. Mennyire maradt meg az együttérzés a katedra innenső oldalán ülőkkel? Ezt talán a diákjaim tudnák a legjobban megválaszolni. Én azt gondolom magam- ról, hogy próbálom látni a problémáikat, gondjaikat. Ha megkeresnek, szerintem nem mondhatják azt, hogy nem pozitívan vagy se- gítőkészen állok hozzá. Nyilván felnőttként az ember kicsit másképp lát dolgokat, mint diákként, de én azt gondolom magamról, remélem nem rosszul, hogy elég empatikus vagyok. Van valami hobbija? Esetleg valami, ami- ért kifejezetten rajong? A hobbim a játék, de ezt szerintem az álta- lam tanított osztályok tudják is. Elég sokszor