8
2019. február
A SZIG... ma
A JÁTÉK AZ ÉLETE RÉSZE
„JÁTÉKOS”
INTERJÚ
CSATÁRI
FERENC
TANÁR
ÚRRAL
Mi az, amit szívesen elmondana magáról?
Család, barátok?
Nős vagyok, három, most már felnőtt gyer-
mekem van. A háromból a két lány az egyete-
met elvégezte, az egyikőjük még a doktoriját
csinálja, a másik már dolgozik, a fiam pedig
most jár egyetemre.
Melyik középiskolába járt?
Nem biztos, hogy ismerős lesz. Tatabá-
nyán jártam középiskolába, az Árpád Gimná-
ziumba. Akkor még csak az az egy gimnázi-
um volt ott, most már több is van.
Hogyan tekint vissza azokra az évekre?
Szerettem középiskolába járni, egész jó
osztályközösségünk volt. Nem voltunk ki-
emelkedően hiper-szuper osztály, de nagyon
rendes emberkék voltak az osztálytársaim.
Ön milyen típusú diák volt?
Heten voltunk fiúk, elsőben a csajok elne-
veztek bennünket Hét törpének, és én voltam
a Morgó. De a viccet félretéve, benne voltam
az osztály életében. Hangadó voltam, tehát az
osztály véleményét képviseltem, talán ezért
is nyomták rám a Morgó nevet. Egyébként
szerintem egy vidám pali voltam már akkor
is.
Van olyan tanács, amit Ön anno nem
fogadott meg a tanáraitól, viszont később
megbánta?
Amelyik tanár olyan volt, hogy számított
a véleménye, azt megfogadtam már akkor is.
Tehát a válaszom az, hogy nem, szerintem
nem volt ilyen.
Űzött valamilyen sportot?
Igen. Eleinte atletizáltam, fociztam és
pingpongoztam, mindezt hobbiszinten, vala-
mint igazolt játékosként kosárlabdáztam.
Esetleg még most is mindennapjainak ré-
sze a testmozgás?
Heti rendszerességgel kosárlabdázom,
emellett kerékpározom, futni már sajnos nem
szoktam. Ezenkívül szeretem nézni az ame-
rikai futballt, nyilván nem űzöm, mert már
öreg vagyok hozzá.
Van kedvenc csapata, játékosa?
Van, és ezt szerintem az egész iskola tudja:
a New England Patriots.
Mindig is a reál tárgyak felé vonzódott,
vagy a humán tárgyak is érdekelték?
Általános iskolában még mindenevő vol-
tam, középiskolában fogtak meg a reál tár-
gyak. Idegen nyelvekben sajnos nem voltam
sose jó, az nem nagyon ment. De egyébként
mindent szerettem, zenét, sportot…
Mi, netalán ki segítette a pályaválasztás-
ban?
Ez egy elég bonyolult kérdés. Nekem a pá-
lyaválasztás egy kicsit vargabetűsre sikere-
dett, mert én eredetileg mérnök lettem volna.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetemre jártam és vegyészmérnök lettem
volna, csak aztán rájöttem, hogy ezt nem ne-
kem találták ki. Ezek után lettem tanár, emi-
att volt egy kis csavar az életemben.
Milyen volt, amikor átkerült a katedra
túloldalára?
Eredetileg nem akartam tanár lenni, bár
a családom végig azt mondta, hogy taníta-
nom kellene. Amikor láttam, hogy a műszaki
egyetem nem nekem való, akkor elmentem
egy általános iskolába napközis tanárnak, és
igazából ott jöttem rá, hogy ez a közeg ne-
kem jó. A kisgyerekekkel sokat játszottunk,
sportoltunk, házi feladatot csináltunk, és ott
éreztem rá arra, hogy értek a gyerekekhez.
Így alakult ez a matek-fizika tanárság, hisz a
műszaki érdeklődés eleve megvolt. Egyszó-
val ez nem egy előre kikristályosodott dolog
volt, hanem az élet hozta.
És nem bánta meg.
Nem, egyáltalán nem.
Mennyire maradt meg az együttérzés a
katedra innenső oldalán ülőkkel?
Ezt talán a diákjaim tudnák a legjobban
megválaszolni. Én azt gondolom magam-
ról, hogy próbálom látni a problémáikat,
gondjaikat. Ha megkeresnek, szerintem nem
mondhatják azt, hogy nem pozitívan vagy se-
gítőkészen állok hozzá. Nyilván felnőttként
az ember kicsit másképp lát dolgokat, mint
diákként, de én azt gondolom magamról,
remélem nem rosszul, hogy elég empatikus
vagyok.
Van valami hobbija? Esetleg valami, ami-
ért kifejezetten rajong?
A hobbim a játék, de ezt szerintem az álta-
lam tanított osztályok tudják is. Elég sokszor