8
2018. november
A SZIG... ma
KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2018
Iskolánk másodjára vett részt a Kutatók
Éjszakája programsorozatban, így szeptem-
ber 28-án izgalmas és színes programokon
vehettek részt a látogatók, kicsik és na-
gyok egyaránt. Tavaly nagy sikert aratott
a Jégvarázs, ahol jéggel való kísérleteket
láthattunk, idén pedig a megnövekedett
érdeklődés miatt egy nagyobb teremben
élvezhettük a tűzzel való „játszadozást”, a
Tűzvarázst. Kiss-Huszta Pálma tanárnő ta-
nítványaitól sok mindent láthattunk, színes
lángokat, szikraesőt, sőt víz segítségével
tüzet is varázsoltak a szemeink elé. Tagad-
hatatlan, hogy a legnagyobb látványosság
az volt, amikor az egyik bátor előadó diák
sárkánnyá változott, ugyanis egy kanál lisz-
tet a szájába véve, s azt egy kempingpalack
lángjába fújva mutatta be a keményítő égé-
sét. Nem csak a kockákat várta tárt karokkal
a Kocka mozaik, ahol a Rubik kockákkal
megadott mintákat lehetett kirakni Csatá-
ri Ferenc tanár úr és diákjai segítségével.
Az elkészült kockák összerakva egy ké-
pet ábrázoltak, így az este folyamán a 70
kockából a résztvevők összeraktak több
mozaikot, például iskolánk névadójának,
Széchenyi Istvánnak, valamint a híres rajz-
filmfigurának, Homer Simpsonnak az arc-
képét is. A kisebbek többek között legendás
festmények mintáit színezhették ki az alko-
tóházban, a nagyobbak pedig egy kincske-
resőn vehettek részt, ahol újraalkothattak
különböző ikonikus festményt, alkotást.
Tadics Viktória (11.C)
A tavalyi nagy sikerű alkalom után idén szeptember 28-án ismét Ku-
tatók Éjszakája volt a Széchenyiben! A 25 különböző program 25
helyszínen több száz érdeklődőt vonzott. Fényképes és szöveges ri-
portunk eze programok közül mutat be néhányat.
Fo t ó: Bor os Bo t ond (8.B)
B)
Ka r ol in a (11.
Fo t ó: Ku s t or
Fo t ó: Ku s t or Ka
r oli na