Beszámolók , közlemények a soproni Széchenyi-szobor talapzatán , addig 2021-ben már személyesen emlékezhettünk .
A névadó iránti tisztelet fontos állomása minden évben szeptember 21 . Széchenyi István születésnapja . Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a Friends of Europe Nagycenk Egyesülettel együttműködve szerveztünk kiállítást és megemlékezést az elmúlt két évben is . 2020- ban Keszei István fotóit , 2021-ben Szényi Zoltán festményeit ismerhettük meg . Jelentősnek tartjuk , hogy mindkét évben az iskola diákjai is bemutatkoztak . Az Öregdiák Társaság feladata , hogy összetartsa , élményekhez juttassa tagjait . Ezt a célt szolgálják a sporttalálkozók , kirándulások , baráti összejövetelek .
2020-ban is lehetőségünk volt megszervezni a Teniszgálát , amelyen párban mérik öszsze tudásukat az öregdiákok . Ekkor a Krisch-páros nyerte el a Szalay Csaba által alapított „ Vándor Boroskancsót ”.
A nyár további eseménye volt a „ Fertőboz Gyöngyszemei ” nevet viselő kirándulás , amelynek keretében megismerhettük a környék értékeit és Beke Attila és családja jóvoltából baráti találkozóra is sor került . Folytatva a hagyományokat augusztus végén , mind a két évben Fertő-tavi hajózással egybekötött grillpartin vehettünk részt .
Bízunk abban , hogy programjainkra minél több öregdiák jelentkezik és közösen erősíthetjük a „ széchenyis ” hagyományokat .
SAJTÓSZEMLE – A HELYI MÉDIA TUDÓSÍTÁSAI ISKOLÁNKRÓL
A Széchenyiben idén is indul tehetséggondozó program ( Soproni Téma 2019 . 09 . 18 .)
A leendő 7 . osztályos kisgimnazistáknak szervezett természettudományos tábort a Széchenyi-gimnázium és a Fertő – Hanság Nemzeti Park közösen , amelyen rekord számú jelentkező – összesen harminckét tanuló – vett részt . Fertőújlakon , az egykori Mexikó-pusztán zajlottak a természet közeli foglalkozások – a madárgyűrűzéstől a szolárhajózásig –, melyeket laborgyakorlatok egészítettek ki . A táborban a nemzeti park és a gimnázium munkatársai – Goda István , Kiss-Huszta Pálma , Kocsis Attiláné , Kurányi Éva , Nagy Anna és Simon György – együttesen vezették be a diákokat a természettudományok rejtelmeibe .
Atlétika emlékverseny ( Soproni Téma 2019 . 09 . 25 .) Középiskolások részvételével tartották meg múlt héten a Széchenyi István Atlétikai Emlékversenyt . Nyikos Tivadar , a sportesemény szervezője elmondta : a rendszerváltás előtt
Beszámolók , közlemények már szerveztek hasonló emlékversenyeket , ezt elevenítették most fel hagyományteremtő szándékkal . A tervek között szerepel , hogy evezéssel is bővítik a sportágak számát , valamint az is , hogy a térség összes , Széchenyi István nevét viselő iskoláját meghívják majd az emlékversenyre .
Ismét kutatók éjszakája ( Soproni Téma 2019 . 09 . 25 .)
Harmadik alkalommal várja Sopron és környéke közönségét a Széchenyi-gimnázium a kutatók éjszakája című rendezvényre . Számos programot tehetséges diákjaink találtak ki és bonyolítanak le – tudtuk meg Simon György ötletgazda szervezőtől . Szabadulószobákat rendeztünk be a pincétől a padlásig , lesz elsősegély-bemutató , GPS-es kincskereső játék , Slime laboratórium szuperhősökkel , „ Vízvarázs ” címmel kémiai kísérletek , időutazás az iskola történetében …
Kulturális diákkaland ( Soproni Téma 2019 . 10 . 02 .)
Izgalmas programot szervezett az AFS Magyarország a soproni Széchenyi-gimnázium diákjainak a kultúrák közötti párbeszéd napján . A kétórás interkulturális nyomozó játékot a szervezet önkéntesei , illetve külföldi cserediákok vezették . A gimnázium tanulóinak a kihívások teljesítése közben alkalmuk adódott a külföldi hagyományok és diákok megismerésére , az angol nyelv gyakorlására .
Történelmi vetélkedő ( Soproni Téma 2019 . 10 . 02 .)
Sopronban , a Liszt-központban tartották meg a Páneurópai Piknik Történelmi Vetélkedő országos döntőjét . A végső megmérettetésen tíz , egyenként háromfős csapat adott számot a tudásáról . A kérdések a rendszerváltásra , a páneurópai piknikre , illetve az 1989-ben történtekre vonatkoztak . A zsűriben a páneurópai piknik egykori szervezői : dr . Magas László , valamint Nagy László is helyet foglaltak . A szakmai anyagokat a Széchenyi-gimnázium tanárai készítették .
Határtalan kapcsolatok ( Soproni Téma 2019 . 10 . 09 .)
A Határtalanul ! projekt keretében tizenhat kárpátaljai magyar diák és két kísérőtanár töltött öt napot Sopronban és környékén . A Soproni Széchenyi István Gimnázium és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium kapcsolata egy évre nyúlik vissza : ekkor látogattak Ukrajnába a soproni iskola tanárai , akiket hihetetlen szeretettel láttak vendégül a határon túl élő magyarok . Úgy tűnik , a szíves fogadtatás egy ígéretes cserekapcsolat alapját is letette .
136 |
Soproni Széchenyi István Gimnázium |
Soproni Széchenyi István Gimnázium |
137 |