Beszámolók , közlemények
2022 . május 18 . Soproni Téma
„ A széchenyis fiúk által alapított Zöld Sopronért Társaság – számos szemétszedési akció és egy nagyobb volumenű faültetés után – most iskolája „ zöldítésén ” fáradozik . A lelkes diákok előadásokat tartanak , illetve udvarfelújítást terveznek .”
Kónya Máté alapító tag : „ A közösségünket két osztálytársammal , Kókai Márkkal és Szittyai Gergővel alapítottuk . A létszámunk szerencsére folyamatosan bővül , Facebookoldalunkat pedig már több mint hatszázan követik . Közös programokat szervezünk a Zöld Sopronért Egyesülettel , a városi könyvtárral pedig virágosítást , illetve szemétszedést tervezünk . A hulladék elszállításáról a Sopron Holding gondoskodik .”
„– Legutóbb 150 facsemetét ültettünk el a Soproni Egyetemmel közösen a Fehér úti tónál – tette hozzá Máté . – Nagy örömünkre iskolánk is maximálisan támogat bennünket , a GeoNight ( földrajz éjszakája ) elnevezésű eseményen lehetőséget kaptunk arra , hogy közösségünkről beszéljünk . A jövőben minél több hasonló jellegű előadást szeretnénk tartani társainknak .”
Válogatta : Szeberényi Andrea Tanulóink alkotásaiból
Rácz Jázmin ( 10 . E )
Soproni Széchenyi István Gimnázium
97