EGY ÉV A DIÁKÖNKORMÁNYZAT ÉLÉN
Beszámolók , közlemények
Mikor hetedikes koromban a Széchenyi-gimnáziumba kerültem , a sok újdonság közül a legjobban a diákönkormányzat szervezete fogott meg . Érdekesnek tartottam , hogy a diákoknak van lehetősége maguk számára olyan programokat szervezni , amilyeneket szeretnének . Később , ahogy az évek során egyre több gyűlésen és programon vettem részt . már jobban beleláttam az itt folyó munkába . Barátaimmal sokat beszélgettünk az iskola diákönkormányzatát érintő dologokról , és arról milyen sok lehetőség nyílik meg ennek köszönhetően . Természetesen külső szemlélőként könnyen idealista az ember , de az ötödik itt töltött évem megkezdésekor úgy döntöttem , elindulok a diákelnök-választáson . Családom , tanáraim és barátaim is nagyon támogattak ebben , és ezért rendkívül hálás vagyok nekik . Már a kampányidőszakot is roppantul élveztem . Sajnos a járványhelyzet miatt novemberben az iskolának át kellett állnia a távoktatásra , így nem tudtunk a hagyományos módon kampányolni . Igyekeztünk ezt inkább kihívásként megélni , és kerestük a lehetőségeket , hogyan tudnánk elérni a diákokat ebben a rendkívüli helyzetben . Készítettünk a hivatalos kampányfilmen kívül rövidebb videókat , amikben a diákok kérdéseire válaszoltunk , jelen voltunk a legfontosabb közösségi médiákban , saját Instagram-oldalunkon rendszeresen népszerűsítettük programjainkat . A választáson Kékesi Rékával ( 11 . B ) indultam közösen , ám nagyon sokat segítettek nekünk Biczó Dániel és Kerékgyártó Imre osztálytársaim . Sokat jelentett számomra ez az időszak , mert emiatt nem szakadtam el a barátaimtól a távoktatás ideje alatt sem . Sokszor beszélgettünk és ötleteltünk a kampány miatt , és ezek a közös alkalmak mindig jó hangulatban teltek . A sok munka pedig meghozta a gyümölcsét , ugyanis 2021 . január 30-án a voksoláson résztvevő diákok 82 % -a nekünk szavazott bizalmat , így Rékával mi lettünk a diákönkormányzat új elnöke és elnökhelyettese . Tudtuk , hogy a munka neheze még csak most következik , de kellően motiváltak is voltunk . Egy héttel később megtartottuk az első diákközgyűlést , amelyben kineveztük az új diákönkormányzat második elnökhelyettesét és különböző felelőseit . Sikerült rábeszélnem Biczó Dani barátomat , hogy legyen a másik helyettesem , így a jelöltjeim Biczó Dániel ( 11 . A ) diákelnök-helyettes , Boros Ágoston ( 11 . A ) gazdasági felelős , Vörös Áron ( 9 . D )
Soproni Széchenyi István Gimnázium
75