SZIG_evkonyv_2022 | Page 68

Sári ettől félt . Persze , mi más lehetne Szilvi első gondolata ? Hiszen mindent elmondtak a másiknak , kivéve , ha pont egymással vesztek össze . De ez nagyon ritkán fordult elő . A kislánynak fájt , hogy a barátnője magában keresi a hibát , de jobban félt a lány reakciójától . Így inkább csöndben maradt .
Lassan Szilvi is felhagyott a próbálkozással , hogy barátnőjét szóra bírja , helyette csak halkan ennyit mondott :
– Sajnálom , amit tettem , bármi is az . Remélem , azért meg tudsz bocsátani .
Ezután hallatszott lépteinek egyre halkuló dobbanása , ahogy elhagyta a helyiséget . Akárhogy is igyekezett , Sári nem tudta visszatartani a kibuggyanó könnyeket . Sírt . Zokogott . Kezével pirosra dörgölte szemeit . Később kikukkantott fülkéje ajtaján , majd nyugodtan konstatálta , hogy a mosdó üresen tátongott . Szomorkásan az egyik tükör elé lépett , majd elindította a csapot . Csak ömlött a víz , és ő kezeiből kis medret formálva , arcára folyatta a jéghideg folyadékot . Ezután kicsit megpaskolta sápadt arcát , hogy nyerjen egy kis színt , majd kitámolygott az ajtón , és megcélozta a termet , ahol a második órájuk lesz .
A következő négy óra ugyanúgy telt . Unatkozva rajzolgatott füzetébe , mikor épp nem jegyzetelt , majd kicsöngetéskor elsliszszolt a mosdóba . Mikor becsöngettek , viszszatért és kezdődött minden elölről . A többi barátnője a második szünetben ment utána , de ők sem jártak sikerrel , így onnantól kezdve egyik szünetben sem zargatta senki .
Minden rendben ment a nap végéig . Egészen addig , amíg meg nem állt a bejárattól
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Akikre büszkék vagyunk ... nem messze , hogy ott várja meg az anyukáját , aki majd elviszi edzésre . Ugyanis az ajtón a legjobb barátnője lépett ki , majd egy kis hezitálás után határozott léptekkel elindult felé . Sári úgy érezte , a lábát a földhöz ragasztották , moccanni sem bírt . Ennek is most kell felmondani a szolgálatot ! Ha most meg kell szólalnia , vége . Mikor barátnője odaért hozzá , ő csak meredten bámult cipője orrára .
– Sári , kérlek , mondd el , mi a baj – szólalt meg Szilvi kérlelő hangon . A kislány felemelte fejét , majd úgy döntött , hogy már teljesen mindegy . Így is-úgy is elveszíti a barátnőjét , akkor legalább legyen őszinte . Lassan kinyitotta száját , és a fák ágai között átszűrődő nap fénye megcsillant a fogszabályzó fémes vázán . Sári lehunyta szemeit , felkészülve a legrosszabbra .
– Jaj , de szép a fogszabályzód !
Tóth Rita a Janikovszky Éva Országos Mese-és Novellaíró pályázaton országos második helyezést ért el . Felkészítő tanára : Kurányi Éva
67