A mozgó töltések
10.B 2013/2014.
A világítás története
A világítás története körülbelül 80 ezer évvel ezelőttre nyúlik
vissza, amikor az első ember megismerkedett a tűzzel. Ekkor még
nem vált külön a funkció, a tűzzel melegítettek, főztek és
világítottak is egyben. Aztán elkezdett – igaz elég lassan – fejlődni
a tűzgyújtás technológiája.
Kr. e. 406 körül indulnak fejlődésnek az olajlámpások. Eleinte a
mécsesek nyitottak voltak és úszó kanóc volt bennük. Maguk a
mécsesek bronzból, vagy kőből készültek. Később már befedték
őket és ez a fedő egyben dísze is lett a világító eszköznek és nem
utolsó sorban sokkal biztonságosabbá is vált. A kanócot nem
szabadon úsztatták, hanem kivezették a fedélen. Így alkalmassá
vált, hogy betöltse a lámpa funkciót. Az olaj így nem lötyögött ki,
nem lobbant lángra. Később rájöttek, hogy mennyivel egyszerűbb
lenne újratölteni a lámpást, mint megvárni, amíg elalszik, majd felnyitni és újra megtölteni. Ezért az újabb
típusoknál már betöltő nyílást is készítettek, így nem kellett megvárni, míg az olaj teljesen lefogy és sötétség
lesz, hanem meglévő világítás mellett lehetett újratölteni. Ez a felfedezés lehetővé tette, hogy csillárként is
funkcionáljon a mécses. Több kanócot vezettek ki, majd felfüggesztették. Később egy olyan lámpást
készítettek, amely egy tartályból automatikusan újratöltötte az elhasznált olajat. Ez a kialakítás lehetővé tette,
hogy sokkal szabadabban tudtak világítani, mert jóval kevesebb figyelmet igényelt.
Időszámításunk szerint 160 körül