A második " köztes " audit
Az UTAM egy antropozófiai alapokra épülő minőséggondozási eljárás, mely átfogóan foglalkozik az intézményekben zajló szervezeti és működési folyamatokkal. Célja az intézményekben folyó munka segítése, az egyes résztvevők közötti együttműködés előmozdítása, és a tudatosság erősítése a munkavégzésben. 2013 elején az egyesületi irodában beszélgettem Fabulya Edittel, az egyesület akkori elnökével. Akkoriban vállalkozott az iskola arra, hogy- kísérleti jelleggel- részt vesz egy értékelési folyamatban, mely az " Utak a minőséghez "( UTAM) eljárás iskolai alkalmazását vizsgálja. A Waldorf-iskolák közül csak kettő kapcsolódott be ebbe: a szegedi és az óbudai. Emlékszem, hogy megkérdeztem tőle: nem túl korai-e a jelentkezésünk? Hiszen az UTAM nálunk még gyerekcipőben jár, míg az óbudaiak már jóval többet dolgoztak vele. Edit azt válaszolta, hogy ezek az értékelések lendíthetnek majd az UTAM iskolai szekerén, ösztönzőleg hathatnak az eljárás bevezetésére, alkalmazására, ezért nagyon fontos, hogy vállaljuk ezt az átvilágítást.
Az értékelési folyamat három részből állt. Először egy nagy, az egész iskolai szervezetet érintő, ún. diagnózis auditra került sor 2013-ban, majd azt követően két köztes auditra 2015-ben és 2016-ban. Utóbbiak az UTAM egyes elemeinek alkalmazására koncentráltak: az első köztes audit az elvégzett munkákra való objektívebb visszatekintésekre, a második pedig a szubjektívebb beszámolókra.
Mindez sok előkészítést és anyagi ráfordítást is igényelt. A folyamat közben többször is megingott a lelkesedésem, mert kevésnek tartottam az elért eredményeket. Különösen a 2015-ös köztes audit után, amikor a leginkább éreztem az ellenállást az iskolában az UTAM-al kapcsolatban. Az UTAM képzést elvégző csoport tagjai szervezeti téren hátrébb léptek, lelkesedésük alábbhagyott. Már-már úgy tűnt, hiába volt az egész munka.
Ebben a helyzetben úgy gondoltam, hogy a 2016- os köztes auditra való felkészülés során az lesz a legcélravezetőbb, ha azok vesznek részt a munkában, akik valamilyen szinten motiváltak, érdeklődők. Így állt össze a november 15-ei nap programja, és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. Minden, az értékelésben részt vevő csoport, ill. személy pozitívan nyilatkozott az audittal kapcsolatban. Az értékelést végző csoport tagjai( Liszka Andrea, Radó Judit, Kecskés Judit, Szombauer István és Robert Zuegg) pedig a következő visszajelzéseket adták a nap végi záráson:
• az ember képes felállítani a diagnózist és a terápiát is
• sokat léptünk előre
• ne csak a krízisen keresztül lehessen tanulni, enélkül is legyen igény az egészségre
• jó, hogy sokan voltunk a záráson is
• sok pozitív visszacsatolás volt az UTAM-mal kapcsolatban