N É Z ? P O N T józan észb?l fakadó felismerésekt?l, amelyeket akkoriak megfogalmaztak. Életünk most már globális mértéket öltve egydimenzióssá vált, ami egyúttal azt is jelenti, hogy innen szemlélve nem is látható be, mit jelenthet az emberhez méltó háromdimenziós lét, nem beszélve arról, hogy kultúránknak alkalmassá kellene válni arra is, hogy a létezés háromdimenziós határainál is túlmutasson. A Marcusetól kölcsönvett „egydimenziós” kifejezést ezúttal nem pusztán szociológiai, de egyetemes, vagyis létbeli, ontológiai értelemben is használom. Az egydimenziós ember az, aki anynyira bele van süllyedve a fogyasztói társadalom anyagi világába, hogy nem veszi észre azt, amint kívülr?l irányítva elfeledkezik arról, hogy nem csak fizikai, hanem ezzel együtt lelki és szellemi lény is. A villanyáramra felépített pénzalapú kultúránkban nem érték az ember lelkisége és szellemisége, olyannyira nem, hogy mára már az is feledésbe merült, mi a különbség e kett? között. Márpedig, ha a min?ség fogalmát körbe kívánjuk járni, ezeket a tényez?ket nem kerülhetjük meg. A Német László féle forradalom még ezt a min?ségtartalmat célozta meg, e dolgozat keretein be33
lül pedig nem vállalkozunk többre amin?ség els?dleges, ha tetszik egydimenziós, a fizikai szinten megvalósuló szintjénél. Közelebbr?l ez azt jelenti, hogy látva a több, mit száz települést tartalmazó táblázatot, ismerve az ott felsorolt szerepl?ket már annak is örülnénk, ha a darabválasztások túllépnének a „rosszindulatúan alantasabb érésekre apelláló” el?adásokon és legalább az un. „jól megcsinált darab” követelményeinek megfeleljenek. Tudnunk kell, hogy mindez még csak a létezés fizikai szintjét jelent? min?ségi rend érvényesülését jelentené, ami messze áll a Németh László által is elvárt szellemi szint? forradalomtól. Mégis azt kell, mondjuk, hogy a mintaprojektekben vázolt tervek realitása a jelen pályázati kultúra állapotához képest képvisel realitást, nem pedig az emberhez méltó létezés elvárható min?ségéhez. Sajnos tudjuk, hogy a pályázati kultúránk távol esve a valódi magyar érdekekt?l idegen mintákat követ, amelyet leginkább az évr?l évre bonyolódó adminisztráció jelez leginkább: egy elnyert TÁMOP pályázat legalább fele az apparátus fenntartására fordítható, míg a projekt mintha csak azért volna, hogy az apparátus fenntartható legyen.