Gimnáziumból a Telekibe, aztán irány a mérnöki pálya!
Hol is kezdjem? 19 évesen kerültem ide, gimnáziumból, érettségi után.
Nagyon furcsa volt visszakerülni újra 11. osztályba, ráadásul egy szakiskolai
évfolyamba. Az elején nem volt sok kedvem az egészhez, de gondoltam,
egy évet csak kibírok, addig meg eldöntöm, mit is akarok a későbbiekben
tanulni. Hát ebből ugyan három év lett, de két szakma és a jelenlegi
könnyűipari mérnöki tanulmányaim mellett ki merem jelenteni, életem
egyik legjobb és legmeghatározóbb döntése volt az, amikor először
beléptem a Teleki ajtaján.
Szerencsém volt, nagyon jó tanáraim voltak, akiknek sikerült
megszerettetniük velem a szakmát. Közülük is a legtöbbet Bukvai Albertné,
Edit néninek köszönhetem. Az ismerőseim mindig csak mosolyognak, mert
valahányszor mesélek róla valakinek, csak úgy hivatkozok rá, mit egy
mesebeli tündér-keresztanyukára. Mert ez így is van. Bármi gondunk,
problémánk volt, legyen szó elrontott ruháról, dolgozatról, de akár egy
elveszett bicikliről, Edit néni mindig talált rá megoldást. Hát mi ez, ha nem
varázslat??
Nagyon szerettem a gyakorlatokat is, a tanműhelyben töltött időt. Sok
mindent tanultam ott, tanáraimtól és néha az osztálytársaimtól is. Például:
Divatbemutatón sosincs nagy ruha, csak kevés biztosító tű.
Vasalóval is lehet hajat vasalni.
Az ujját fordítva is be lehet varrni (Ez még Ibi néninek is újdonság
volt mondjuk)
És még sorolhatnám.
No és ha a divatbemutatóknál tartunk: azokat mindig nagyon vártam. A sok
gyönyörű ruha, a smink és frizura mindig megdobogtatta a szívemet, pláne,
amikor már a saját magam által tervezett darabokat viselhettem, amiket
korábban az Aranyolló versenyre készítettünk. Amiről megint rengeteg
élményem van. A legkedvesebb része mindig az volt, amikor az
anyagválasztásra került a sor, és beszabadulhattunk a sok csodálatos kelme
közé. Napokat el tudtunk volna ott nézelődni és válogatni (pláne az óra
helyett).
71