akin az általam tervezett ruha volt, és ő jól érezte magát benne.
Leírhatatlan! Értelmet nyert minden, amit eddig átéltem.
A divat-és stílustervező asszisztens gyakorlati vizsgája egy divatbemutató
volt, három ember kellett hozzá (természetesen Vikim volt az egyik), akikre
kollekciót terveztünk, sőt a zenét és a koreográfiát is nekünk kellett
kitalálni (persze kaptunk segítséget, mint mindig).
Soha nem felejtem el, amikor Birosz Pál tanár úr gratulált a
vizsgabemutatóm végén. Sokat jelentett! Mert értelme lett annak, amit
teszek, alkotok, és akivé váltam.
Kilencévnyi tanulmányok után sikerült munkába állnom, kinek a
segítségével? Edit néniével természetesen.
Egy rövidáru boltban dolgoztam eladóként négy hónapot, majd a STYL-ben
tíz hónapot terítékrajz-készítőként, és egyszer csak valóra vált az álom: a
színház, ahol az az ominózus kilenc év hatalmas segítséget jelentett a
számomra. Az anyagismerettől a tervezésen, a varráson keresztül a
csapatmunkáig - mindenre szükségem volt, amiket itt tanultam meg.
Borzasztó jó érzés volt, amikor kiállították a lila ruhámat, a rajzaimat;
amikor évekkel később visszatértem egy divatbemutatóra, és a szeretett
lila ruhámat még mindig bemutatták. Összeszorult a szívem, hogy nem én
megyek végig a kifutón, de büszke voltam rá, az én alkotásom volt. És
büszke voltam arra, amikor egy diáklány odajött hozzám, és megismert,
tudta a nevemet, és tisztelt a múltam miatt.
Azt mondják, az idő mindnet megszépít. Ez igaz, de én valóban jól és
biztonságban éreztem magamat ebben az iskolában.
Csak köszönettel tartozom ezekért az évekért, mert e nélkül nem lehetnék
az, aki ma vagyok. Egy feketeruhás undok lidércként mentem be először, és
egy emberibb, bölcsebb, nyugodtabb felnőttként távoztam. Soha nem
felejtem el.
Boldog 30. születésnapot Teleki!
Varga Alexandra
jelmeztervező
65