Az egyik a szakma iránti szeretetem. Már egész kiskoromban tudtam, hogy
ruhaipari pályára szeretnék lépni, ezért döntöttem a Teleki mellett. De a
szakmai évekhez rázós út vezetett. Előbb az érettségihez vezető négyéves
úton kellett elindulni, és természetesen sikeresen venni az akadályokat.
Szokták mondani, hogy az idő megszépíti a dolgokat. Én ezt mindig
kétkedve fogadtam, de kis időutazásom bebizonyította, hogy nagyon is így
van. Felnőtt életem során váltig azt állítottam, ha megkérdezték, hogy
nagyon szerettem iskolába járni és tanulni… Na, persze! Csak azt hittem!
Íme, néhány bejegyzés, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja:
2004.10.11. (hétfő): „A töritanárnővel álmodtam. Ez mindig is rosszat
jelentett. A rossz be is következett, de szerencsére nem olyan drasztikus
formában. Először is feleltem irodalomból, szerencsére négyesre…”
2005.03.21. (hétfő): „Nem akarok holnap suliba menni! Írunk töriből. Az
egész napomat arra pocsékoltam, hogy megtanuljam, de az utolsó két
leckére már nem nagyon volt energiám. Csak átolvastam őket, de nem
igazán maradt meg bennem. Ez annyira nem ér! Nagyon k evés időt
kaptunk az utolsó két leckére! Egyszerűen nem szeretem a törit! Miért kell
belőle érettségizni? Nem értem, hogy mi értelme olyan dolgokat
megtanulni az érettségire, amikre az elkövetkező életünkben nagy
valószínűséggel semmi szükségünk nem lesz.”
2005. május 8. (vasárnap): „Apropó tanulás. Nem ártana nekiállnom. Bár
holnap lesz töri, semmi kedvem afelett nyüglődni. Nem szeretem a törit!
Fogalmam sincs, hogyan fogok belőle leérettségizni. Nem tom, majd
nyáron igyekszem behozni a lemaradást!”
Esküszöm, én nem tudtam róla - felnőtt fejjel -, hogy a számomra egyik
legkedvesebb tantárgyat tulajdonképpen nem is szerettem a kezdetek
kezdetén! Bocsánatért esedezem! Remélem, drága tanárnő, ennyi idő után
- tekintettel a mostani barátságunkra -, megbocsátja nekem eme gyermeki
bűnömet! Itt jegyezném meg, hogy természetesen most már tudom, hogy
igenis meg kell tanulnunk olyan dolgokat, amikről eleinte azt hisszük, nem
lesz rá szükségünk. Az élet útjai kifürkészhetetlenek… Nem azon van a
hangsúly, hogy mit tanulunk, hanem, hogy hogyan tesszük mindezt.
57