vett egy-két szakmai tanárom , de nem jutottam volna el addig , ha nem ültetik el bennem telekis oktatóim a magot .
Ahogy az évfordulós gondolatokhoz kerestem a szavakat , körbenéztem ismét a batyumban és rengeteg olyan dolgot találtam , amelyek a mai napig körülöttem vannak . Például a barátaimat , akik nekem nem nagyon voltak , amikor az ország közepéről ideköltöztünk , de szerencsére a suliban találtam belőlük párat .
Tanáraink mindig jól bántak velünk , igaz , ez kevésbé mondható el fordított esetben , ugyanis sokszor sikerült idegszálaikat befűznünk húrként a hülyeség-gitárba . Elnézőek voltak velem , megszokták hamar , hogy az Atom mindig 10 percet késik az első óráról , de cserébe figyel a maradék 35 percben , ha épp nem a szöveggyűjteményt vagy a történelemkönyvet illusztrálja . Mert ugye telerajzoltam őket , mindenhol egyszerű , képregényszerű humorral , szó- és képviccekkel fűszerezve . Ezeket le is kellett adnom tanáraimnak , annyira megtetszett nekik a sok-sok Atom-féle lábjegyzet . Tudták jól , hogy minden egyes szünetben elmegyek a kávéautomatához , onnan pedig a fiú WC felé veszem az irányt . Persze , néha kaptunk egy-egy razziát , vágni lehetett a füstöt ártatlan fejünk felett , de elnézőek voltak velünk . Ahogy közeledett az érettségi , megszaporodtak a beszélgetések , lazult a tanár-diák kapcsolat , egyre inkább barátaink lettek oktatóink , próbáltak kicsit másképp felkészíteni , igazítani bennünket az életre .
Az érettségin mindenkiből sikerült kihozni a tudást , mert tudták , hogy bennem is „ ott lapul az anyag ”, csak épp a fonalat nem igazán találtam . Ezt lehetett volna úgy is kezelni , hogy néznek ránk kérdő tekintettel , de egy jól feltett kérdés nemhogy fonalat , hanem egy egész kötelet jelentett nekünk . Hálás vagyok ezért a tanáraimnak . És a már fentebb említett felismerésekért is , mert mondhatták volna azt is , hogy : „ Álljatok be dolgozni a szakmátokba , alapozzátok meg a jövőtöket !” De ők úgy tettek , ahogy egy jó tanárhoz illik , felismerték sokunkban , hogy mire vagyunk hivatottak , és bíztattak még akkor is , amikor már máshol koptattuk a padot . Ehhez elég volt mindig csak az az egy-két mondat : “ Próbáld meg !” És most ott tartunk ( legalábbis én ), hogy egy olyan szakmában dolgozhatok , amit szeretek .
52