Jubileumi Évkönyv Jubileumi Évkönyv | Page 41

Iskola és Művelődési Ház. 2013. január 1-től az Oladi ÁMK-ban megszűnt a művelődési tevékenység, az intézményegység pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ igazgatása alá került Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola megnevezéssel. 2015. július 1-től az NGM-hez történt átkerülés után nevünk Szombathelyi Szolgáltatási SZC Oladi Szakképző Iskolájára változott. A 2015/2016. tanévben intézményünk szakmai struktúrája bővült, hiszen hosszú évek után felnőttoktatás keretében női szabó, ruhaipari technikus, szociális gondozó és ápoló, valamint gyakorló kozmetikus tanulókat oktattunk. A 2016-os év sem múlt el névváltoztatás nélkül, az új iskolatípus bevezetése megjelent elnevezésünkben is. A 2016. szeptember 1-től a Szombathelyi Szolgáltatási SZC Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában szakmai képzéseink a hatályos OKJ rendelkezéseknek megfelelően kiadott Szakmai és Vizsgakövetelményeknek, illetve Szakképzési Kerettanterveknek megfelelően folynak. Ebben a tanévben a felnőttképzés beindítása jelentette az újdonságot, szociális gondozó és ápolókat, valamint gyógymasszőröket képezünk. Jubileumi kiadványunkban kísérletet teszünk arra, hogy iskolánk 30 éves múltját felidézzük a korabeli sajtó híradásai, egykori kollégáin k és diákjaink visszaemlékezései segítségével. Jó szívvel ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe! Sipos László igazgató 41