Áhítatok karantén idején
2020 böjtjén az előző évekhez hasonlóan elkezdtem egy sorozatot írni az iskola
facebook-oldalán- most éppen VÖ, azaz vesd össze címmel: bibliai mondatokat
ütköztettem saját tapasztalatokkal, gondolatokkal.
Illetve ütköztettem volna, ha pár nap után a kavarodottság, a lustaság vagy ki tudja,
mi miatt el nem haltak volna ezek a bejegyzések.
Aztán jött március 13, a bejelentés az otthoni tanulásról. Akkor döntöttem úgy,
hogy muszáj valahogy jelezni a gyere-keknek, nem állt meg az élet, és újrakezdtem
a sorozatot. Hétfő reggelenként YouTube-áhítatokat küldtem, a többi hétköznap
(olykor hétvégén is) egy-egy rövid igemeditációt, linknek meg zenei klipet
vagy filmrészletet csatoltam. Álta-lában az aznapi Útmutató-beli igék egyikét, azok
részletét választottam. Célom volt, hogy egyaránt rövid legyen az igeszakasz és a
gondolatmenet. És elhagytam a jelölést, hogy honnan van a bibliai szakasz- azt
akartam, hogy egy-egy mondattal találkozzunk, és ne tudatosuljon rögtön, hogy ez
szentírási idézet- néha a szentség érzete akadá-lyozza, hogy szemébe nézzünk a
szövegnek.
A karantén monotóniáját ezek a percek tették elviselhe-tőbbé. Hogy a befogadókat
hogyan érintette, nem tudom. Beszédes, hogy legnagyobb sikere egy elrontott reggeli meditációnak volt. :)
Most összeszedem őket, talán így egyben többet fognak jelenteni, mint egyenként. Íme közülük néhány darab!
Hegedűs Attila
Május 15.
„Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk?”
De jó lenne, ha mindig lenne választásunk! Ha életünk minden pillanatában két út állna előttünk! Persze általában mondhatjuk,
hogy van választási lehetőségünk, de tudjuk, hogy az a másik út nem lehet a mienk.
Összeveszünk a szerelmünkkel, de érezzük, hogy nem opció nélküle élni. Lehet, hogy a szakításon gondolkodik valaki, de ezt
nem lehet megtenni akkor, amikor a másik kórházi ágyon fekszik. Egyszerűen lehetetlen.
Rühelljük a sulit, de tudjuk, hogy ami helyette lenne- mondjuk tizenhat évesen elmenni dolgozni- számunkra elfogadhatatlan
út. Pont akkor a legerősebb a kapocs, akkor tudatosul a "nincs máshova" érzés, amikor a legnehezebb.
És ki tudja, lehet, hogy éppen ez ad erőt, gerincet nekünk: annak a felismerése, hogy egy utunk van, emelt fővel vállaljuk azt,
ami kényszerpályának tűnik.
Simon Péter nem az utolsó vacsorai közösség meghittségében, teli hassal mondta ki ezeket a szavakat, hanem amikor Jézus a
legnehezebben befogadható szavakat mondja. Amikor a legközelebb vannak ahhoz, hogy azt mondják, kösz, ezt ne.
Amikor a legközelebb van a szakítás, akkor hangzik el a szó: nélküled nem lehet. Ha dühös is vagyok rád, akkor is csak veled
tudok kiabálni.
Deák Bill Gyula: Ne szeress engem
https://www.youtube.com/watch?v=OriscZqWv3s&fbclid=IwAR1ZAwFu1eCrseGTcIXLfJuFksJucwJj1pTTm8wjY25u6v3obnWA5p3241A
Május 13.
Sziasztok! Ma reggel írtam Nektek egy áhítatot. Aztán egy rossz ujjmozdulattal véletlenül töröltem. Újraírtam, de rájöttem,
hogy rossz helyen posztoltam. Kitöröltem, hogy átmásoljam nektek, de a másolás nem sikerült, csak a törlés. Kezdhetném harmadszorra
is, ha akarnám. Nem akarom.
Helyette megajándékozott az internet ezzel a képpel.
Épp ilyenek vagyunk. Káoszosak, ügyetlenek,
azt sem tudjuk, mit akarunk igazából mondani
Istennek. Minden átláthatatlan, imádságaink is.
Jó arra gondolni, hogy Isten átlátja lelkünk, életünk
káoszát. Hogy ennek ellenére – vagy inkább ezzel
együtt – elfogad és szeret. És egyszer rendet rak
bennünk…