Észak és Dél I. | Page 38

T.Ü.KÖR POLGÁRI TÁRSULÁS T.Ü.Kör Polgári Társulás férőhelyes nézőterét sikerült kb. 400-430 nézővel megtölteni. A Te Ügyed Kör Polgári Társulás 2006 januárjában alakult 8 alapító taggal a soraiban, sajnos, egyik alapító barátunkat, Pálinkás Ferit 2016-ban elveszítettük. Mint a nevünk is elárulja, minél többeket szeretnénk felrázni és bevonni a (komáromi/felvidéki) magyarságot érintő köz- ügyekbe, a szellemi élet felpezsdítésébe. Hiszünk a „civil kurázsiban”, a polgári kezdeményezések fontosságában, megkerülhetetlenségében, erejében! Ezért is áll(t) szándékunkban felkarolni és véghez- vinni mindazokat a másokban is megszületett jó ötleteket, helyes elgondolásokat, terveket, melyek közösségünket felemelhetik, (sz)építhetik, gyarapíthatják, gazdagíthatják. Mottónkul Wass Albert gondolatát választottuk, miszerint: „Magunk- ért mindent, mások ellen semmit!” Hivatalos bejegyeztetésünkre 2006. május 26-iki dátummal került sor. A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala (Štatistický úrad Slovenskej republiky) a 42049806 azonosítószám (IČO) alatt sorolta be szervezetünket Občianske združenie Te Ügyed Kör, MJ – Te Ügyed Kör Polgári Társulás, AJ – Te Ügyed Kör Civil Association név alatt. Adószámunk (DiČ): 2022509390. A 2007. év februárjában hagyományépítő szándékkal ismételtük meg a kitelepítésre és deportálásra való megemlékezést, amit 2008. február 29-én is megtartottunk először egy koncert keretében (Ismerős Arcok és Simó József Wass Albert estje). A helyi művelődési központban összegyűlt mintegy 540 fő részvételével együtt vonultunk át mécses- gyújtásra az emlékműhöz. Az Ismerős Arcok zenekarral itt kezdődő kapcsolatunk azóta tart, meghívásunkra minden év december 30-án koncertet adnak a RÉV-ben. A „meghurcoltak” emlékestjeit folytattuk, 2009. március 1-jén méltán népszerű és ismert Berecz András és barátai voltak vendégeink a VMK-ban. Első alkalommal ebből következően Wass Albert életét és munkásságát elevenítettük fel Takaró Mihály irodalomtörténész segítségével 2006 január- jának végén, amelyre a helyi református egyház- község 80 fős gyülekezeti termében minden előzetes várakozást felülmúlva mintegy 120-an zsúfolódtak össze. Az érdeklődésen felbuzdulva második rendezvényünk a csehszlovák-magyar lakos- ságcsere-egyezmény aláírásának 60-ik évfordulóján tartott megemlékezés lett 2006. február 27-én. A városunkban felállított „Meghurcoltak” emlék- művéhez hívtuk mindazokat, akik elfogad- hatatlannak tartják, hogy bárkit is negatív disz- krimináció érhessen a származása, nyelve, nemze- tisége miatt. Mécsesgyújtással emlékeztünk azokra, akiket akaratuk ellenére telepítettek át Magyar- országra, ill. deportáltak később Csehországba. 2008 júliusában társrendezői voltunk az „Össze- fogás Napja” rendezvénynek, mely egy erdélyi szoborállítást volt hivatott támogatni. Mikola István védnöksége alatt az érintett erdélyi közösség már összegyűjtötte a mintegy 300 kg bronz alapanyagot, amit elloptak tőlük, és amelynek pótlásában igyekeztünk segítséget nyújtani. Reményik Sándor, erdélyi költő Gyűrűt készítettek verse nyomán elkezdtük egy, a nemzetünk összetartozását kifejezni hivatott ún. Trianon-gyűrű terjesztését még 2007 szeptemberében. Ezen gyűrűk árának egy része (2000,- Ft) adomány, melyek összegyűjtése segítségével állt szándékunkban egy hasonló üzenettel bíró Trianon-emlékművet felállítanunk. Következő vállalkozásunk ugyanazon év április- ában Eperjes Károly meghívása volt, aki „Az igazat mondd, ne csak a valódit” címmel József Attila istenes verseiből összeállított műsorával lépett fel. Erre az alkalomra a helyi művelődési központ 650 38