KÁRPÁTIA SPORT
POLGÁRI TÁRSULÁS
László, az országgyűlés elnöke, védnöke pedig
többek között Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai
Kutatóintézet elnökhelyettese. A felvidéki fiataljaink
ezen a versenyen is szép sikereket értek el.
Kiskunhalas – résztvevő versenyzők
Civil kezdeményezések
A civil kezdeményezések keretén belül
rendszeresen emlékezünk meg Komárom múltjáról,
koszorúzásokon, előadásokon, könyvbemutatókon
veszünk részt. Ebben szoros partnerünk az Egy Jobb
Komáromért Polgári Társulás Révkomáromból,
valamint az ENDRESZ Csoport Komáromból. Az
Esterházy év keretén belül Komáromban és
Budapesten is megemlékeztünk Gróf Esterházy
János életéről, munkásságáról, mártír haláláról.
Tagjai vagyunk a Szövetség a Közös Célokért civil
csoportosulásnak, valamint a Komáromi Magyar
Civilek Egyesülésének. Társulásunk pályázatot nyer