Zalai Gazdaság - Szakképzési Különszám Zalai Gazdaság - szakképzési különszám | Page 5

SZAKKÉPZÉSI KÜLÖNSZÁM is változtak az évek során… Arról nem is szólva, hogy az új szakképzési törvény tel- jesen átstrukturálta a szakmák rendszerét. Azt tapasztaljuk, hogy a foglalkozások, a szakmák ismerete meglehetősen hiányos az érintettek körében, ezért például saját fejlesztésű játékkal is próbáljuk mélyíteni a pályaválasztás előtt lévő gyerekekben az ismereteket. – Akiket – az általános vélekedés szerint, és tisztelet persze a kivételek- nek – ma már jórészt az okoseszközök és az azon elérhető tartalmak hozzák inkább lázba, semmint egy kalapács, hogy sarkosan fogalmazzunk. Azon- ban tavaly már megjelent a pálya- orientációs rendezvényeken a virtuális valóság szemüveg, vagyis a csúcstech- nológia a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából. Sikeres lett a kezdeményezés? – Igen, feltétlenül. Sőt, azóta internetes játékok is születtek annak érdekében, hogy a mai fiatal generációk számára szin- te kizárólagosságot jelentő csatornákon tudjuk megismertetni és vonzóvá tenni a szakmák világát. És tulajdonképpen a pá- lyaorientációs tevékenységeken belül ez a kamarák elsődleges feladata. – Hogyan lehetne továbbfejleszte- ni a pályaorientáció rendszerét annak érdekében, hogy a jelenleginél több A kereskedelmi és iparkamarák a kezdetektől meghatározó szereplői a hazai gyermek válassza a szakképzést? szakmai képzés rendszerének. Más szervezetek mellett fontos feladatuk van a – A kutatások azt mutatják, hogy sok pályaorientációs tevékenységben – a kamara elsődleges feladata ezen belül a esetben nem a gyermek határozza el tu- szakmák megismertetése, bemutatása, az azokról való tájékoztatás –, ellenőrzik datosan a továbbtanulás irányát, inkább a gyakorlati képzőhelyeket, nyilvántartják a tanulószerződéseket, szakmai kép- a szülők, a környezet, a pedagógusok zéseket, mesterképzéseket szerveznek, hogy csak a legfontosabbakat említsük. véleménye befolyásolja a pályaválasz- Bangó-Rodek Viktóriával, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési tási döntéseket. Úgy gondolom, itt kell csoportja vezetőjével a kamara pályaorientációs feladatairól beszélgettünk. erősítenünk, például sokkal több szülőt kellene elérnünk a pályaválasztási szülői – Az új szakképzési törvény megerősí- felügyelet mellett – annak értekezleteken. A tét nem tette a kamarának ezt a speciális felada- érdekében, hogy valóban kicsi, hiszen a nem meg- tát, tehát a kamarák a jövőben is fontos „kézzelfogható” élményt, felelő döntés pályaelha- tanácsadó partnerek ezen a területen – tapasztalatot szerezzenek gyást, elvesztegetett éve- mondja Bangó-Rodek Viktória, hozzáté- az adott foglalkozásról, ket jelenthet. A kérdéskör ve: jelenleg két főállású kamarai kolléga iparágról. Ebben az évben mindeközben összetett, segíti a diákokat, a szülőket, az osztályfő- több mint 1500 általános hiszen a döntések mögött nököket, abban, hogy megfelelő döntést iskolást vittünk el közel 50 nem csupán szakmákkal, tudjanak hozni a jövőről. vállalkozáshoz, amely úgy a szakmák oktatásával – Mi mindent jelent a pályaorientá- gondolom, nagyon fontos kapcsolatos információ- ciós tevékenység, illetve pályaválasztá- a gyerekek számára. De hiány állhat, de például si tanácsadás? ugyanilyen fontos, hogy rosszul felmért készsé- – Nagyon sokrétű kamarai szolgál- minden évben szervezünk gek, képességek is, ame- tatásról beszélhetünk, amelybe éppúgy látogatást a diákoknak a lyek viszont kívülesnek a beletartoznak az osztályfőnöki órák ke- szakképző intézményekbe kamara kompetenciáin. Bangó-Rodek Viktória retében tartott beszélgetések, a különféle is. Ezt a kezdeményezést És látni kell, hogy a nem iskolai foglalkozások, a pályaválasztási négy éve kibővítettük azzal, hogy a pá- megfelelő irány kudarcélményekhez, a ku- szülői értekezleteken tartott előadások, lyaválasztást segítő pedagógusoknak, osz- darcélmények motivációvesztéshez vezet- mint az egyéni, személyes tanácsadási te- tályfőnököknek is szervezünk látogatást a nek, amelyek viszont kihathatnak a fiatal vékenység. A rendezvényeken elmondjuk képző iskolákba. későbbi életére is. A helyes irány megtalá- a szakképzési rendszer felépítését, az ösz- – Miért gondolták ezt fontosnak? lását ugyanakkor erősítheti az új szakkép- töndíj-lehetőségeket, idén természetesen – Mert nagyon sokat változtak az utób- zési rendszer, hiszen nem szakmát, hanem már az új törvényben foglaltak alapján. bi években a képzés körülményei, és gyak- szakmacsoportot választ idéntől a végzős Emellett megismertetjük a foglalkozá- ran tapasztaljuk, hogy pályaválasztásban általános iskolás, miközben bizonyos ideig sokat, a szakmacsoportokat a diákokkal kulcsszerepet játszó pedagógusok sincse- még a szakmacsoportok közötti átjárás is és a szüleikkel, de nagyon népszerűek az nek mindig tisztában azzal, hogy hol is tart biztosított lesz. Például ezek azok a fontos üzemlátogatások is. Arra törekszünk, hogy egy-egy szakma, szakmacsoport gyakor- információk, amelyekkel számos csatornát a diákok ilyenkor ki is próbálhassanak bi- lati oktatása az intézményeknél. De nem használva próbáljuk elérni a szülőket és a zonyos munkafázisokat – nyilván szigorú csupán a körülmények, maguk a szakmák pályaválasztási szakembereket. PÁLYAORIENTÁCIÓ A KAMARÁNÁL Megtalálni a helyes irányt II. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2019. DECEMBER ZALAI GAZDASÁG 5