KÜLDÖTTGYŰLÉS
KÜLDÖTTGYŰLÉS 2022
Kamarai elismeréseket adtak át
FOTÓK : SERES PÉTER
A kamara legfőbb döntéshozó szerve jóváhagyta a kamara elnökségének határozatát a köztestület 2020 . évi gazdálkodásáról és a 2021 . évi költségvetésről . A különleges eljárásrendre azért volt szükség , mert a világjárvány miatt tavaly nem ülésezett a Küldöttgyűlés , így a jogszerű szervezeti működést meglapozó döntések jogát ideiglenesen a kamara elnöksége gyakorolta azzal a megkötéssel , hogy az elnökségi határozatokat utólag meg kell erősítenie a kamara legfőbb döntéshozó szervének .
Megtárgyalta és elfogadta ugyanakkor az elnökség beszámolóját a tavalyi évi szakmai , testületi tevékenységről , illetve a tavalyi év gazdálkodásáról . Ez utóbbi napirend előtt Kovács Dezső , a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke foglalta össze a tavalyi év legfontosabb történéseit . A kamara gazdálkodásáról szólva az elnök kiemelte a kiegyensúlyozottságot , azt , hogy az óvatos és költségtakarékos gazdálkodás nyomán a tavalyi évet is pozitív szaldóval zárta a szervezet . A kamara egyik kiemelkedő bevételi forrása tavaly is a Széchenyi Kártyához kapcsolódó ügyintézői feladatokért kapott ellentételezés jelentette . A Széchenyi Kártya kedvező kamatozású forrása egyébként júniusban kivezetésre kerül a piacról . Ennek oka – mutatott rá Kovács Dezső – a pénzügyi környezet nagyon jelentős megváltozása . „ Egy új tapasztalattal , készséggel gazdagodhattunk az elmúlt két évben ”, utalt az elnök a kamara tájékoztató rendezvényeire , fórumaira , amelyek döntő többségére online formában került sor ebben az időszakban , igaz , az is kiderült , hogy a személyes jelenlétet a digitális tér kevéssé tudja pótolni . Kovács Dezső egy másik fontos kamarai szakterülettel , a szakképzéssel kapcsolatban elmondta , folyamatos változások zajlanak ezen a területen , de valamennyi szereplő abban érdekelt , hogy korszerű tudással felvértezett , elhivatott szakemberek lépjenek a munkaerőpiacra . A cél elérése ugyanakkor nem egyszerű , mivel a gazdaság , a technológia , vagy a vállalkozások igényei folyamatosan változnak . „ Vannak ezen a területen olyan változások , amelyek nem kedvezőek a vállalkozások számára . A kamara folyamatosan gyűjti és továbbítja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felé a gyakorlati képzésben részt vevő vállalkozók véleményét , tapasztalataikat ” – mondta el Kovács Dezső . „ Egyre számosabb azoknak a kihívásoknak a száma , amelyekkel a vállalkozásoknak szembe kell nézni , és ha azt szeretnénk , hogy a vállalkozásaink hosszú távon jól működjenek , megoldásokat kell találnunk ” – zárta szóbeli beszámolóját Kovács Dezső . Hozzátette : ennek alapja a lokális együttműködés , a tudástranszfer , a tapasztalatok megosztása .
Végezetül elfogadta a testület a kamara 2022 . évi költségvetését , és döntött arról is , hogy tiszteletbeli elnökségi tagnak választja dr . Horváth Viktóriát , a kamara korábbi elnökségi tagját , volt georgiai nagykövetet .
A küldöttgyűlést követő , a kamara és a Zalai Hírlap által közösen szervezett Gazdasági Fórumon megjelenteket Ko-
„ Összefogás
A magyar gazdaság lehetőségei a változó világban címmel tartott előadást prof . dr . Csath Magdolna közgazdász , egyetemi tanár , aki a globális trendek , az európai és hazai gazdasági helyzet elemzése mellett kitért az energiaellátásra és a demográfiai adatok alakulására is .
„ Óriási változások közepette élünk , ezért jól tesszük , ha a múlt helyett a jelennel és a jövővel foglalkozunk ” – mondta Csath Magdolna , hozzátéve , a legnagyobb kincs maga az ember , a munkavállaló , a vállalkozó , aki , ha nem talál megfelelő perspektívát a megélhetéséhez és jövőképéhez az adott helyen , máshol fogja keresni . Emellett azt is látni , kell , hogy a piaci verseny ma az értékteremtésről , az innovációról , a tudásról szól , és Magyarországnak is ezen az úton érdemes elindulnia az újraszerveződő globális gazdaságban . De hogy is néz ki ma a világ és benne Európa , illetve azon belül is Magyarország és szűkebb környezetünk ? Először is óriási bizonytalanság tapasztalható szinte minden szinten – mutatott rá a professzor asszony . Ezt jól mutatják a nagy elemző cégek folyamatosan csökkenő globális növekedési előrejelzései . A jelenlegi állás szerint a globális szintű GDP várhatóan 3,6 % -kal növekszik idén , és az ütem nagyjából hasonló lesz jövőre és 2024-ben is . Hasonló mértékű növekedést várnak az elemzők Magyarország esetén
4 ZALAI GAZDASÁG | V . ÉVFOLYAM 5 . SZÁM | 2022 . MÁJUS