GERGŐ
LILLA
BALÁZS
KATI
B ek ö sz ö nt ő
Amikor 2006-ban elkezdtünk dolgozni egy álom megvalósításán, még csak egy tetőtéri szobából működtethető, kis webshop
dimenziójában mertünk gondolkodni. Akkor még azt is rengeteg bizonytalansággal láttuk magunk előtt. Onnan nézve, a 2016ra elképzelt üzleti tervünk az elérhetetlenség kategóriájába tartozott volna. Sőt, még 2015-ben is fejcsóválva és erős hümmögések
mellett mertük csak leírni, hogy ebben az évben:
– lecseréljük a szentendrei irodánkat egy új, budapesti irodára,
– a budakalászi raktárunk is a III. kerületbe költözik és megháromszorozza magát,
– új boltot és whiskybárt tervezünk,
– kollégáink száma megduplázódik,
– a képviselt cégek száma meghaladja a 30-at.
De mégis így lett, mert szeretjük csinálni, és talán azért is, mert
vevőink, partnereink is szeretik, ahogy már közel 10 éve tevékenykedünk.
ZOLI
DÓRI
NÁNDI
Szandra
ANDRIS
NIKI
GÁBOR
Még valami fontos dolog megváltozott az elmúlt tíz évben.
A whisky iránti múlhatatlan – de természetesen megfelelő mértékkel bíró :-) – vonzalmunk kiterjedt a világ más minőségi párlataira, úgymint a rum, cognac, armagnac, calvados, tequila, gin,
stb. – és ezek csodálatos keverékeire, a koktélok világára is.
De miért érdekes ez? Azért, mert a magas minőségű alapanyagokból, különleges képességekkel és kreativitással rendelkező
bártenderek által készített elképesztő koktélok ismét olyan távlatokat nyitottak meg előttünk, mint amikor az első single malt
whiskybe belekortyoltunk. Nyughatatlan szívvel és gyűrött jegyzetfüzeteinkkel jártuk be Edinburgh, Stockholm, Amszterdam
és New York legjobb bárjait, hogy kitalálhassuk, milyen legyen
az a hely a budapesti Veres Pálné utcában, ahol mindezt nektek
is meg tudjuk mutatni. Bízunk benne, hogy ezen az új, izgalmas
felfedező úton is követtek majd minket.
Ennek szellemében lapozzátok fel idei katalógusunkat és olvassatok sokat ezekről a csodálatos párlatokról, hogy ki tudjátok választani a nektek legizgalmasabb termékeket.
Szeretettel: WhiskyNet csapat
ZOLI
VIKI
NORBI