TOP tarisznya TOP_tarisznya_2019 | Page 57

TELJES ÚJJÁSZÜLETÉS Három ütem, több év és a teljes megújulás sem a garancia arra, hogy az antiturista nevet elhagyja a Vadkerti-tó. Büdös-tóként vonult be ugyanis a történelembe még valamikor az 1860-as évek- ben, és bár egyáltalán nem hű nevéhez, mégis so- kan csak így ismerik. Manapság útjelző táblák és a tó környékén kitett cégérek is Vadkerti-tóként aposztrofálják a nyaralóhelyet, ami persze nem csak nevét tekintve ment át metamorfózison az elmúlt években. A 2018-as szezonban már új szolgáltatásokkal, kényelmesebb pihenőhelyek- kel és a korábbinál nagyobb programkínálattal várta a tó a családi és baráti társaságokat, illetve a fesztiválok és rendezvények vendégeit. Csak egy a sok fejlesztés közül, hogy a be- léptetés gyorsítása érdekében új jegyárusító pa- vilonokat állítottak csatasorba, így már nem kell a nyolc kilós matrac-hűtőtáska-pléd pakkal és a folyton az „Ott vagyunk már?” kérdéssel bombá- zó karonülővel hosszan várakozni a bebocsátásra. Persze, ez önmagában még nem növeli meg az ottlét idején a komfortérzetet, amivel tisztában voltak a megújulás kivitelezői is, épp ezért a zu- hanyzók új burkolatot kaptak és az eddigiek mel- lé öt új öltözőkabint tettek a partra. őket napozóstég és egy bekötő híddal teljessé tett napozóterasz, illetve egy különleges spraypark (vizes játszórész) várja. A 2020-as szezonban érkezőket újabb szépí- tések, fejlesztések fogadják majd. Megújul a vendégfogadó-recepció épület, mely stílusában a tavi életet, a hajózást és a vízi gazdálkodást je- leníti meg. A tetőn vagány panorámás skybar és napozóterasz is lesz. Az épületben pedig a ven- dégek nem csak jegyet és információt kaphatnak, hanem át is öltözhetnek majd, mert öltözők és mosdók is épülnek ott. A fejlesztés harmadik ütemében a fogadóépü- let és a tó közötti területet rendezik, kerti plázst és sétányokat alakítanak ki. Sőt, a fogadóépület tó felőli oldalán egy árnyékolt pihenőteraszt is ki- építenek. És hogy a napnyugta után se fejeződjön be az élet a Vadkerti-tó partján, rendezvényszi- gettel és bárral is készülnek a nyári éjszakákra a soltvadkertiek. Örök stranddilemma, hogy hová tegyük a plédet, hol lesz majd kettőkor és negyed ötkor az árnyék. Ezt a problematikát igyekeztek az ár- nyékoló vitorlákkal orvosolni. Persze azokra is gondoltak, akik meg folyton a Napot követik, 57