AZ EGÉSZSÉGHEZ EGÉSZSÉGHÁZ IS JÁR
A sikeres élet egyik alapköve, hogy értékren-
dünkben az egészség, mint a legfontosabb kincs
szerepeljen. Egészségünkért ugyanis mi magunk
tehetjük a legtöbbet. Például azzal, ha megértjük,
az egészség nem a betegség ellentéte. Az egészség
ugyanis a teljes testi, lelki és szociális jóllét álla-
pota, és nem csupán a betegség hiánya – ezt már
1948-ban leszögezte a WHO (Egészségügyi Vi-
lágszervezet) is. Talán meglepő adat, de hasznos
lehet tudni, hogy egészségünk körülbelül 19 szá-
zalékban függ a környezettől, 18 százalékban ha-
tározza meg genetikai örökségünk, életmódunk
viszont mintegy 53 százalékban befolyásolja! De
van itt még valami, bár a legkisebb százalékos
arányban, ez pedig maga az egészségügyi ellátás
színvonala. Amiért nem mi magunk, hanem az
állam felel. Ebbe a 10 százalékba viszont nem
csupán orvosaink felkészültsége, hanem egész-
ségügyi intézményeink épületeinek állapota, il-
letve eszköz felszereltsége is beletartozik.
korábban nem láttak hőszigetelő anyagot a falak,
most ezt pótolták. Sőt, még a padlástér hőszi-
getelés is megtörtént. Ezt az ablakok és az ajtók
cseréje követte. A problémásabb nyílászárókat
cserélték, a még jó állapotban lévőket pedig le-
festették. A szigetelés után új vakolatot és színt,
sőt új ereszcsatornát is kapott az egészségház.
Ami körül a járdák is megújultak, sőt egy moz-
gáskorlátozott és három dolgozói parkoló is ké-
szült, ahogyan akadálymentes bejárat is.
Aki a szabad levegőn szeretne inkább vára-
kozni, az a kellemes, zöld környezetben újonnan
kialakított kiülőn teheti meg. A fenntartó önkor-
mányzat reményei szerint az épületet egyre ki-
sebb rezsiköltséggel tudja a jövőben működtetni,
és az alapellátás helyszínének rendbetétele a né-
pességfogyás megállításához és a helyiek egész-
ségének megőrzéséihez is jótékonyan hozzájárul.
Az elmúlt évek megyei terület- és település-
fejlesztési pályázatai sok kistelepülésnek segítet-
tek abban, hogy ami ezen a tíz százalékon múlik,
az rendben legyen. Ebbe a sorba bekerült a ka-
locsai járásban található Duna-menti Géderlak
is, ahol évek óta tatarozásért kiáltott a Kossuth
Lajos utca 89. szám alatti egészségház, ami a ve-
gyes háziorvosi, iskolaorvosi, valamint védőnői
ellátásnak ad otthont.
Az épület felújítása a környezetvédelem és az
energiatudatosság jegyében történt meg. Mivel
123