2017. november
6 A SZIG... ma a gimnáziumot, továbbtanult, és legalább a tíz-tizenöt éves érettségi találkozóra családot alapított. Ma az elvárások, a példaképek mind megváltoztak, és ebben a káoszban már nehezebb eligazodni, megtalálni a magunk útját. Ugyanakkor vannak állandó korosztályi jellemzők, amilyen a kíváncsiság, a szerepek és önmagunk próbálgatása, amelyek valóban állandóak. Illetve az is tény, hogy ebbe a gimnáziumba, amelyhez lassan kimondhatjuk, az életem kötődik, mindig az adott korosztály „ elitje”, gondolkodó része került, így mindig értékes beszélgetéseket folytathatott az ember tanárként is a diákokkal.
Említette a diákszínpadot, a szerepeket, a különböző karaktereket, és most már kíváncsiak vagyunk: van-e olyan kitalált szereplő akár könyvből, akár filmből, akivel nagyban tud azonosulni?
Sz. M.: Robinson Crusoe. Egyrészt közös bennünk, hogy én is folyamatosan barkácsolok, önmagam oldok meg mindent, amit csak lehet, másfelől pedig mindig is izgatott, hogy vajon mire képes egy ember magára hagyva, egyesen egyedül, önerejéből. Az élet nekem sajnos nem adta meg, és valószínűleg már nem is fogja megadni, hogy ezt magam átélhessem, de jó példa erre Újházy László. Kevesen ismerik a történetét, egy, az 1848─49-es szabadságharc után Amerikába emigrált katonatisztről van szó, aki Kanadához közel, tulajdonképpen a semmiből, saját két keze munkájával épített otthont a családjának. Ennek az egykori háznak a helyén most egy Újháza nevezetű kistelepülés található, rendkívül érdekes történet, aki úgy gondolja, megéri utánajárni. Ha már a könyveknél tartunk, van-e kifejezetten kedvenc könyve?
Sz. M.: Ó, magyar szakosként rengeteg könyv van, amely erősen hatott rám, a Robinson Crusoe mellett. Például az egyik ilyen könyv „ A kis herceg” volt, amelyet katonakoromban olvastam először, maradandó benyomást hagyott bennem. Vagy például Alain Fourniertől „ Az ismeretlen birtok”, illetve Szerb Antal „ Utas és holdvilág” című műve szintén hasonlóan maradandó élményt nyújtottak. Újraolvasni azonban nem szeretem a könyveket, szerintem annak a benyomásnak kell megmaradnia, amit legelőször tett az emberben, legalábbis azok a könyvek, amelyek első olvasáskor még lehengereltek, másodszorra már nem igazán nyújtották ugyanazt az élményt, se az utána következő alkalmakkor, ami az általam tanított, és ebből kifolyólag rendszeresen olvasott kötelező olvasmányokat is illeti.
Végül, de nem utolsó sorban, a talán legfontosabb és a mai oktatással kapcsolatban legvitatottabb kérdés: mi az a legfontosabb dolog, amit egy iskolának biztosítania kell a diákjai számára?
Sz. M.: Minden iskola elsődleges célja, hogy a diákjainak a boldogulás lehetőségét adja meg. Ez erkölcsi és értelmi értékeket jelent. Az iskolának az lenne a feladata, hogy a diákjainak egy olyan „ étlapot” nyújtson át, amely által az összes „ étel” ízét megismerhetik, azaz tulajdonképpen mindenbe engedi őket belekóstolni, hogy így egy nap majd biztonsággal eldönthessék, mi az, amivel ezentúl foglalkozni szeretnének az életben. Humán szakosként mindig boldogsággal tölt el, ha olyan dolgokat hallok meg fél füllel, amiket nem értek, például a kémia, a fizika, a robotika szakkör kapcsán. A fő cél az, hogy az iskola tanulói minél szerteágazóbb ismereteket szerezhessenek, és a kollégáimmal pedig, amikor kicsöngetnek az óránkról, és elhagyjuk a termet, azt érezzük, hogy a következő negyvenöt percben, a következő tárgyból is megkapnak mindent, amire szükségük lehet. Persze, ez még mindig csak a szakmai szempont. A tanárok, az iskola másik fő feladata, hogy a hatszáz gyereket nevelő felnőttek mindegyike a saját egyéniségével követhető példát mutasson. És igen, erre is étlapként lehet tekinteni, mivel a diákok aztán a sok-sokféle egyéniség közül kell, hogy kiválaszthassák azt, akit valamilyen szempontból követni szeretnének, egy olyan felnőttet, akire fel tudnak nézni.
Köszönöm a beszélgetést. Gögh Nóra( 9. B)
„
mindig is izgatott, hogy vajon mire képes egy ember magára hagyva, egyesen egyedül
A címe Rém hangosan és irtó közel. Egy kamasz fiú veszteségeiről, fájdalmairól, útkereséséről szól. Szintén elgondolkodtató a Csillagainkban a hiba. Vagy a Sellők című film, amely ugyan régi, de érdemes megnéznetek, a‘ 90-es évek nagy klasszikusa volt. Azok az érzések jelennek meg ezekben a filmekben, amelyek foglalkoztatnak benneteket.
A Marvel-filmekből azokat ajánlom, amelyek többrétegűek, és gondolkodásra késztetnek benneteket, pl. a Dr. Strange.
Meg kell ismernetek az érzéseiteket és mások érzéseit is. Meg kell ismernetek a misztikumot és a világegyetem működését is. Rendkívül fontos az értelmi és a szociális képességetek fejlesztése is. Ez olyan, mint egy sínpár, ahol az egyik sín a tudás, a másik sín a szociális és érzelmi képességek. Ha csak az egyik sín van, akkor azon senki sem fog utazni. De ha mindkettő megvan, akkor ezen a sínpáron el lehet menni a világ végéig. Az lenne jó, ha minden Széchenyis diáknak lenne ilyen sínpárja. Ennek elsajátításához ilyen filmek is kellenek.
Zenei téren szerintem mindent lehet hallgatni, az a lényeg, hogy megérintsen, és bátran meg tudd fogalmazni, hogy miért szereted. Az lenne jó, ha magyar számokat is hallgatnátok, nemcsak angol zenéket, mert nagyon sok jó magyar, szövegcentrikus dal van. A zenében is mindig a kíváncsiság, a nyitottság és az elfogadás a lényeg.
A fiatalok körében egyre népszerűbb a japán kultúra és az animék világa. Erről mit gondol? F. G.: Nagyon szeretem a japán rajzfilmeket. Elképesztően mély és hihetetlenül nagy hagyományokkal rendelkezik a japán rajzfilmiskola, döbbenetesen erősek a történeteik. A rajzolás fejleszti a személyiséget. A rajzolás terápia. Mindenkit arra biztatnék, hogy fessen, írjon, kézműveskedjen, zenéljen. Csináljon olyat, amiben saját magát tudja felmutatni. Ne a kütyüket nyomkodja, és ne csak a virtuális világban legyen jelen, hanem az offline világban is. A való világban éljetek, beszélgessetek a japán rajzfilmről, bármiről! Az élő beszélgetésben „ látjuk” egymást. Rám nézel, és azt látom, hogy elkeseredsz, elpirulsz vagy nevetsz. Van interakció. Nekem fontos tudnom, hogy a másik mit gondol. Minden élő, interaktivitásra épülő tevékenység hihetetlenül fontos.
A kérdés az, hogy az anime világa segít-e ebben? Szerintem igen. Mert a rajzolás közben történeteket találtok ki. Ha nincs történet, megette a fene. Mert mindenkinek vannak történetei. Ha rajzolásban tudod megjeleníteni a benned lévő érzéseket történeteken keresztül, akkor rajzolni kell. Hogyha a kifejezési formád az agyagszobrászat, akkor szobrászkodjál. Ha ezt a japán művészetben leled meg, akkor legyen az! A japánokat egyébként még azért is nagyon csodálom, mert hagyományuk őrzése kiemelt fontosságú számukra, és imponáló a tökéletesre való törekvésük. Erre törekednek a teacsésze előkészítésében, a szamurájok mozdulataiban, a kendóban, az önfegyelemben és a belső tartásban.
Akkor az elvárásoknak inkább belülről kellene jönniük, mint kívülről?
F. G.: Merész amit mondok, de szerintem nem kéne elvárni senkitől semmit. Ne az elvárás miatt csináld, amit teszel, hanem azért, mert a tevékenység elvégzésétől több leszel. Ha valamit elvárnak tőled, az már kényszer, az gúzsba köt, az megfojt és akkor az nem te vagy a teljességedben. Az lenne a jó, ha felismernéd, hogy amit csinálsz, attól a személyiséged fejlődött.
Köszönöm a beszélgetést. Kovács Noémi( 9. D)
„
Ez olyan, mint egy sínpár, ahol az egyik sín a tudás, a másik sín a szociális és érzelmi képességek.
Ha csak az egyik sín van, akkor azon senki sem fog utazni.
De ha mindkettő megvan, akkor ezen a sínpáron el lehet menni a világ végéig.