2017. november
6 A SZIG... ma
NEM MUSZÁJ KIÉGNI A PEDAGÓGUSI PÁLYÁN
Interjú Juhászné Sebestyén Andrea tanárnővel
Milyen dolgok vonzották a legjobban a Széchenyi István Gimnáziumot illetően, amiért úgy döntött, hogy ezentúl itt szeretné folytatni pályafutását?
Farkas Gábor igazgató úr megkeresése után egy ideig vacilláltam, míg a gimnázium mellett döntöttem. A Vasvillában 12 évig tanítottam, ami hosszú idő, sok kedves tanítvány és kolléga kötött oda. Ami miatt mégis a váltás mellett döntöttem, az az volt, hogy sokkal változatosabb módszerekkel dolgozhatok egy gimnáziumban, mint egy műszaki középiskolában. Ez az elképzelésem be is igazolódott, nagyon élvezem a munkát, remélem, a diákjaim sem szenvednek.
Mikor, hogyan fogalmazódott meg Önben, hogy oktatással, neveléssel szeretne foglalkozni?
Világéletemben segítő szakmákban gondolkodtam. Gyerekként egy kicsit elszabadult volt a fantáziám, szóval missziós nővérként is elképzeltem magam Afrikában, és ez az évek múlásával csak kicsit mérséklődött. Az, hogy végül pedagógus lettem, szerintem ebből táplálkozik: jó dolog emberekkel foglalkozni, jó érzés azt látni, hogy valamiben előrejutottak a tanítványaim. És az az igazság, hogy én is rengeteget tanulok tőlük.
Hogyan és mikor kezdett el komolyan érdeklődni szaktárgyai, a magyar és a médiaismeret iránt?
Az irodalom iránt azóta, hogy megtanultam olvasni. Szenvedélyesen szerettem már gyerekként a könyvek világát. A nyelvészet ezzel annyira szoros kapcsolatban van, hogy természetes részeként kezelem.
A médiaismerettel először a filmek miatt kezdtem el foglalkozni: a filmekben látható történetek ugyanúgy a belső, lelki utakat nyitogatják bennünk, mint az irodalmi művek. Én mindegyik tárgyamat a személyiségfejlesztés eszközeként fogom fel, egy novella vagy egy film egészen új távlatokat nyithat saját magunkra vagy a világra.
A média világától egyébként rosszul vagyok, de muszáj beszélgetni róla a diákokkal, fontos, hogy tudatosan, okosan gondolkodjanak felőle. Az pedig, ami az online világból rájuk zúdul, egészen elképesztő. Őszintén örülök, hogy ezt kamaszként megúsztam.
Van valamilyen hobbija, amit szívesen űz, és semmilyen kapcsolatban sem áll a tanított
tárgyaival?
A kertészkedés. Ha nem tanár lennék, akkor kerttervezéssel szeretnék foglalkozni. Szóval én jól megtervezek mindent, a férjem pedig kiássa, elülteti, nagyon rendesen tolerálja az álmaimat a kertünkkel kapcsolatban.
Volt a középiskolában különösen kedves, illetve ellenszenves tanára?
A középiskolai osztályfőnököm Licskainé Stipkovits Erika volt, aki pedagógiát és pszichológiát tanított nekünk négy évig. Fantasztikus ember, hiteles, felkészült, mindig nyitott az újra. Sokan ismerik őt a könyveinek köszönhetően, nagy mázlista vagyok, hogy az élet a közelébe sodort. Felnőttként is tartom vele a kapcsolatot, sokszor kértem a tanácsát, véleményét. Leginkább az ő példája alapján tudtam, hogy milyen tanár szeretnék lenni, borzalmas magyartanáraim által pedig azt, hogy milyen nem.
Milyen volt az Ön osztályában a diákélet? Emlékszik esetleg valamilyen vakmerő diákcsínyre, amit Ön vagy a társai követtek el annak idején?
Eléggé speciális helyzetben voltam, mivel középiskolásként egy 39 fős lányosztályba jártam, ami ugyebár alapvetően meghatározza az ember létét, ráadásul leánykollégiumban laktam, aminek a szigora csak nagyon kicsit tért el az Abigél című regényben megismerhető világtól. Én mégis nagyon jól éreztem itt magam, rengeteg jó kapcsolat, barátság alakult ki, a korlátok között is nagyon boldog bírtam lenni. Iszonyú sokat beszélgettünk, vihogtunk, álmodoztunk, művészmoziba jártunk, és ügyesen titkoltuk, mennyire keveset tanulunk.
Csínytevéseink sora pedig végtelen. Na jó, most hazudtam, aránylag szabálykövető voltam, és nem csak azért nem másztam ki éjjelente a koleszablakon, mert a második emeleten laktam.
Ha küldhetne „ palackpostát” gimnazista énjének, mi állna benne?
Kedves Sebő! Azonnal rakd le azokat a regényeket, vagy ha muszáj olvasnod, tedd németül! És húzd ki magad!
Kik voltak azok az emberek, akiktől a legtöbbet tanult az életről, emberségről?
Az egyik a középiskolai osztályfőnököm, akiről már beszéltem.
A másik fontos személy egy volt kollégám, Ábrahám Kinga, akitől fontos tanári mintát kaptam: nem muszáj kiégni a pedagógusi pályán, tőlem is függ, hogy jól érzem-e magam. Amikor tanítani kezdtem, egy olyan idős kolléganő ült velem szemben a tanáriban, aki rendszeresen részvétét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mennyi marhaságot kell végigolvasnom magyartanárként, milyen szerencse, hogy ő már ennek a vége felé jár. A gyerekeket szimplán konzumidiótáknak nevezte. Nem volt felemelő. Kinga viszont nyugdíjazásáig energikusan, pozitívan tette a dolgát, sok humorral, emberséggel. A gyerekek pedig rajongtak érte, pedig a szakpárja a rettegett matematika-fizika. Azt hiszem, ő az egyik legfontosabb példaképem.
Gögh Nóra( 9. B)