Írói önképzőkör
Írói önképzőkör
Pokol tüze érződik a sárga pusztaságon,
Ég az égnek száraz vége,
Homok száll a téli szélben.
És a varjúcsontot körülveszi
sivár sivatag…
A műfajok és formák nem határolódnak el élesen. A vers tömörségének, áttételességének
prózába való átültetése az irodalomban soha nem volt ismeretlen. Szalay Nikoletta (11.D) is
próbálkozik ezzel.
Szalay Nikoletta: A reményről
Tél volt. Az egész táj fehérbe öltözött, a szél süvítve hordta a havat.
Egy lány sétált a hidegben, melegen öltözve. Kezében a Remény sugarát szorongatta.
Lassan lépdelt, hisz a szél nagyban akadályozta haladását. De nem adta fel.
Síszemüvegét belepte a hó, amit minden percben lesöpört onnan kesztyűs kezével. De a Re-
mény fénye azt mutatta, hogy ki fogja bírni.
A lány ruházatát is hó fedte. Már alig bírt menni. Meg is állt néha-néha. Aztán valami furcsa
történt. A Remény fénye halványulni kezdett.
A lány letérdelt, majd elfeküdt a hóban. Már csak egy aprócska fény világította meg őt.
Félt. Didergett. Egyre jobban eltemette a hó, mikor autó fénycsóvái jelentek meg a távolban.
A kocsi lefékezett a lány mellett, majd egy férfi szállt ki belőle. Karjába vette a remegő tes-
tet, miközben ezeket a szavakat suttogta neki: „Megtaláltalak, kislányom. Nem kell félned!” És
ekkor a Remény vakítóan felragyogott.
Kívülálló
,,Járok egyedül…
Félek mindentül…”
Ki mindentül elmenekül,
a sárban elterül.
Elkerül.
Lelke sajog, keserül.
Elhúzódik embertül,
a sarokban leül.
Nevetés nem csendül,
s kérdi az Istentül:
,, Ha a szívem fel nem pezsdül,
a világ majd összedül?”
Kicsi Flóra (7.A) az önképzőkör legfiatalabb tagja, de nem kis dologra adta a fejét: fantasy
regényt ír. Két nagy írói erénye, arányos mondatai és remek párbeszédíró készsége az alábbi
részletből is kiderül.
Kicsi Flóra: 4. fejezet (Egy készülő regény részlete)
Jár-kel egyedül,
félelemtül leterül.
De végül nem rendül,
még ha a vihar soha el nem ül.
– Hát… Lehet, hogy gondoltam rá. De most komolyan. Tegyük fel, valaki megöli az egyik
családtagodat. Mit tennél? – kérdezte Oma.
– Nem igazán tudom… – kezdtem bizonytalanul a válaszomat, de Oma közbeszólt. – Bos�-
szút állnál – mondta ki lassan, de annál hatásosabban a szavakat.
– Lehet, hogy elintéznék egy-két plusz évet neki a börtönben, de meg nem ölném – pattan-
tam fel a kórházi ágyamból, miközben a hangomat egyre emeltem. Lassan a szomszéd betegek
elkezdtek figyelni minket.
– Nem öltem meg senkit! – üvöltött rám Oma. Sárga szemeivel úgy nézett rám, mintha tőrt
akarna szúrni a szívembe. Most már néhány folyosón kóválygó látogató is minket figyelt.
– Lehet egy kérdésem? – nézett ránk értetlenül Crish – Honnan veszed, hogy Oma meg akar-
ja ölni a nagyapja gyilkosát?
– Most ne szólj bele! – ordítottunk Crishre, de hirtelen az oldalamba nyilallt a fájdalom.
Most nem estem össze, de egy hang megszólalt a fejemben: „Szükséged van rá”, és a fájdalom
hirtelen elmúlt.
Ezt kapta végzetül.
Tudja ezt kezdettül.
Nem fél már senkitül,
a magányban elmerül.
Egyedül
menekül
mindentül!!!
Kívülálló.
92
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium
93