SZIG évkönyvek 2018/2019-es tanév | Page 33

Akikre büszkék vagyunk... Akikre büszkék vagyunk... ezért Kiss-Huszta Pálma tanárnővel folytatott felkészülésem során szintén a kísérletezésre fek- tettük a hangsúlyt. Az idei évben több újítás is történt az OKTV megrendezésében. Például magunknak kellett először eltervezni, majd ez alapján felállítani a kísérleteket. Mindez a korábbi évek feladatainál nehezebb volt. Erről akkor bizonyosodhattam meg igazán, mikor a második feladat megoldása közben a szervezők plusz 20 percet adtak a versenyzőknek. Valószínűleg azért, mert az első kísérletet szinte senki sem tudta teljesen befejezni az időhiány miatt. A nehézségek ellenére élveztem a versenyt. Ha lehetne, ismét nekivágnék. Szeretném megköszönni Kiss-Huszta Pálma tanárnőnek és Poór Attila tanár úrnak, hogy segítettek a felkészülésben és ezzel ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az idei OKTV 19. helye- zettje lehetek. Varga Péter (12.C) VÁROSI KITÜNTETÉST KAPTAK Lehoczky Csilla (12.C) A soproni népszavazás tiszteletére december 14-e Sopron város Hűség napja, minden év- ben ezen napon adják át a legrangosabb városi kitüntetéseket. 2018. december 14-én Horváth Roland Krisztián (12.A) Sopronért Emlékérmet, Kocsis Ábel 2017-ben végzett diákunk pedig Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjat vehetett át. NÍVÓDÍJAS DIÁKJAINK A Soproni Széchenyi István Gimnázium Nívódíja A ballagó évfolyam év végi osztályozó értekezletén a nevelőtestület által hozott döntés alapján, a Diákönkormányzat javaslatát is figyelembe véve tanévenként legfeljebb négy végzős tanulónak adható Nívódíj. A kitüntetést azok a diákok kaphatják meg, akik gimnáziumi éveik so- rán példát mutató tevékenységükkel kivívták a tanárok és tanulók elismerését, hozzájárultak az iskola hírnevének növeléséhez, magatartásuk, munkájuk irányadó lehet az alsóbb évfolyamok számára. Formája: A Nívódíjat megtestesítő plakett és pénzjutalom. Erdélyi Kamilla (12.B) Nemcsak az általános iskolában, hanem a Széchenyiben is végig kitűnő tanulmányi ered- ménnyel végzett. Kimagasló osztályzatai mellett a következő országos versenyeken szerzett a történelem tantárgyhoz kapcsolódóan szép eredményeket. A 2017/18-as tanévben történelem OKTV-n országos 25. helyezést ért el. 62 A 2018/19-es tanévben a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján kapott nagydíjat (1. helyezést). Felkészülésében mindvégig Robotka Csaba tanár úr segítette és támogatta. Kamillát minden tantárgyból öröm tanítani. Munkájában maximalista, nagy szorgalmával mindig a tökéletesre törekszik. Az a mód, ahogy mindezt a maga csendes és szerény módján teszi, rendkívüli személyiséggé varázsolja őt. Alázattal meghajlik az előtte tornyosuló munka előtt, és szépen, lassan, nagy szorgalommal elvégez minden feladatot. Nagy tudása és országos eredményei mellett viszont ugyanaz a sze- rény, copfos lány tudott maradni, aki hat éve először lépte át iskolánk küszöbét. Osztálytársai azóta tisztelik, szeretik, véleményét elfogadják, hallgatnak rá. Finom humorér- zékével belopta magát mindenkinek a szívébe. Kamillát kimagasló tanulmányi eredményein túl embersége, értékrendje és tisztelettudó ma- gatartása teszik a Nívódíjra méltóvá. Kaszás Emőke, Erdélyi Kamilla osztályfőnöke Soproni Széchenyi István Gimnázium Gimnáziumunk természettudományos osztályának tanulója volt. Kiemelkedő képességeivel, a természettudományok iránti érdeklődésével, természet- és kör- nyezetvédelem iránti érzékenységével már nagyon korán kitűnt társai közül. A Széchenyiben mindvégig kitűnő tanulmányi eredménnyel, számos tantárgyi dicsérettel végzett. Az iskolai tanulmányok mellett természettudományos ismereteit mindig kitartó szorgalom- mal bővítette, tájékozottsága sokrétű és igényes. Tanulmányi versenyekre nagy kíváncsisággal jelentkezett, munkavégzése, szorgalma kivételes. A 9. és 10. évfolyamon is részt vett a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvé- delmi Tanulmányi Versenyen. A városi, megyei fordulót sikeresen teljesítve jutott az országos döntőbe, ahol „Özönnövények az Ikva partján” címmel mutatta be tudományos kutatómunkáját. Kilencedikesként előadását csoportján belül 2. helyen kiemelték, összesítésben országos III. helyen végzett. Tizedikesként fajismeretből országos II. helyezést ért el. A Fedezd fel az Örökséget – Erdőismereti Vetélkedőn és a Bionika Akadályversenyen csa- patban is kamatoztatta adottságait és tudását. A PPKE által szervezett Bionika Akadályverse- nyen biológia-informatika-kémia-fizika tárgyú feladatokat megoldva csapatával országos I. he- lyezést ért el. Az IBO (International Biology Olympiad) hazai válogatóján országos 45. helyen végzett. A biológia OKTV-re lelkesen készült, 11. évfolyamos diákként a már pontszerző országos 20. helyezést sikerült elérnie, 12-dikesként országos 13. lett. A 2018/19-es tanévben a Nemzeti Tehetségprogram ösztöndíjasa. Csilla a fent leírtak mellett rendszeresen sportol, az iskola röplabdacsapatát erősítette. Soproni Széchenyi István Gimnázium 63