SZIG évkönyvek 2018/2019-es tanév | Page 20

A 2018/2019-es tanév krónikája A 2018/2019-es tanév krónikája Iskolabál Iskolánk idei bálja február 2-án került megrendezésre. A demokráciafalon tartott szavazás eredményeképpen az idei – az elmúlt évekkel ellentétben – hagyományos bál volt. A GYIK épü- letébe 18 órától lehetett belépni. A nyitótáncra, melyet végzős és kilencedikes diákok vegyesen táncoltak, 19 órakor került sor. A táncosok nagy sikert arattak modern, fiatalos koreográfiájuk- kal. A zenét a Showtime Bulizenekar szolgáltatta. Zenéjüknek köszönhetően a táncparkett egy pillanatra sem maradt üres. 22 órakor a SopRock Sopron egyesület tagjainak fellépését láthat- tuk. Több korosztály táncosai mutatták be tehetségüket az akrobatikus rock and roll műfajában. A táncbemutató végén a bál résztvevői tapsviharral búcsúztak a fellépőktől. Ezután visszatért a zenekar, és ismét min- denki táncra perdült. Ter- mészetesen az örökzöld zeneszámok, mint például a Csavard fel a szőnyeget!, a Csókkirály vagy a Nyár van idén sem maradtak el. A bál éjfélkor ért véget. Sok résztvevő ezután még folytatta máshol a bulizást. Köszönjük a szervezők és a segítők munkáját! Hruby Réka (10.B), fotó Bakó Péter (11.C) Egészségnap Gimnáziumunk diákjai idén első alkalommal vettek részt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem által szervezett Semmelweis Egészségversenyen. 470 csapattal versenyezve, három online forduló sikeres teljesítését követően csapatunk be- jutott a verseny országos döntőjébe, amely március 9-10-én került megrendezésre Budapesten, az Elméleti Orvostudományi Központban. A verseny célja a fiatalok egészségének védelme, az egészségtudatos szemlélet terjesztése. Csapatunk tagjai: Guzmits Kornélia (11.A), Tisza Panna (11.C), Dukán Dávid (11.C ), Rubaj Gergő (11.C), Jónás Róbert (11.C). Az országos döntőn való részvétel egyik feltétele az volt, hogy egészségnapot szervezzünk az iskolánkban. Erre február 20-án került sor. 36 Soproni Széchenyi István Gimnázium A program gimnáziumunk dísz- termében zajlott az első hat tanórá- ban és az óraközi szünetekben. Ti- sza Andrea (fitball edző), Dr. Szőke Róbert (gyógyszerész), Pintér Ko­ rina (cukorbeteg) érdekes előadásait hallhattuk. Értékes információkkal gazdagodtunk a diabetesről, a kar- diovaszkuláris megbetegedésekről, valamint megelőzési lehetőségeikről. Prevenciós versenyt hirdettünk: „Legegészségesebb szomjoltó a víz” címmel. Az aznap szomjukat főként VÍZ-zel oltó osztályt gyümölcskosár- ral jutalmaztuk. Az előadáson részt- vevő diákok 10 kérdésből álló totót töltöttek ki a diabetesről és a kardio- vaszkuláris betegségekről. A legjob- bak között kisorsolt nyereményeinket városi sportegyesületek ajánlották fel: ingyenes fitball edzés, ingyenes tollaslabda edzés. Továbbá vérnyo- másmérés, véroxigén szint mérés, BMI számításra is lehetősége volt az érdeklődőknek. Nyers zöldségek bekötött szemmel való kóstolása, va- lamint keresztrejtvény kitöltése tette még vidámabbá a programot. Óraközi szünetekben cukormen- tes sütemények és citromos-gyöm- béres víz vásárát rendeztük meg a díszteremben. A standot a gimnáziu- munk fűszerkertjében is megtalálható fűszernövényekkel díszítettük, ame- lyeket névtáblával és egy-egy érdekes információval láttunk el. A versenyt, az egészségnap szervezését, forgatagát, tanulságait felejthetetlen élményként őrizzük. Jónás Róbert (11.C) Soproni Széchenyi István Gimnázium 37