A 2019 / 2020-as tanév krónikája más között az elvégzendő feladatokat , és az addigra elkészült munkatervek alapján minden csoport munkához látott . Az egyes csoport volt felelős a kérdőívekből származó és a máshonnan szerzett adatokkal való számolásért és Excel-táblázatok létrehozásáért . A kettes csapat az iskolánk honlapján megtekinthető blogot készített az egészséges életmódról , illetve egy prezentációt a hulladékmentes életről . A hármas csapat feladata az adatok vizualizálása volt , így plakátokat és egy videót készítettek . A négyes csoport az első csoport munkáját segítette számoláshoz szükséges adatok kutatásával , valamint az iskola ökolábnyomának csökkentésére dolgozott ki terveket . A csapatok nagy része sikeresen elvégezte a feladatait a projekthét negyedik napjára , így pénteken , az utolsó napon össze tudtuk állítani a végleges dokumentumokat és más produktumokat . Ezeket az iskola honlapján , a plakátokat pedig a gimnázium különböző pontjain lehetett megtekinteni . A csoportok beszámolói alapján mindenki sok új tapasztalattal és tudással gazdagodott , és örömmel látnánk egy másik , hasonló projekthetet .
Mesics Botond ( 10 . A )
2020 . MÁRCIUS
A 2019 / 2020-as tanév krónikája
2020 . március 13-án este bejelentette Orbán Viktor miniszterelnök , hogy hétfőtől , március 16-tól az összes magyarországi oktatási intézmény tantermen kívüli digitális munkarendre tér át .
Innentől az oktatás a tanév végéig otthonról folyt . Az összes , márciusra tervezett programunk elmaradt . A koronavírus-járvány iskolánkra gyakorolt hatásáról külön fejezetben emlékezünk meg .
A közösségi oldalunkon pedig megszaporodtak az ilyen és ehhez hasonló , figyelemfelkeltő felhívások ...
Tanulóink alkotásaiból
Újvári Dóra ( 8 . B )
42 Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium
43