A 2021 / 2022-es tanév krónikája ben mérhették össze ismereteiket az iskoláról és annak történetéről . Az ebédszünet után az osztályok külön-külön felkészültek a napot lezáró produkcióikra . A tornateremben három kategóriában versenyeztek egymással . Az első feladatuk egy minimum 12 soros szerelmes vers megírása volt , amiben kötelezően fel kellett használniuk a szervezők által megadott műfajidegen szavakat . A második fordulóban próbára tettük a fecskék arc- és névmemóriáját , illetve közvetett módon a rajztudásukat . A tanulóknak a nap folyamán párokban portrét kellett készíteniük egymásról , és a záró eseményen azt a feladatot kapták , találják ki , melyik kép melyik új osztálytársukat ábrázolja . Az utolsó fordulóban pedig minden osztálynak karaokeznia kellett egy általuk választott dalra . Az előadásokat zsűriként Farkas Gábor igazgató úr , Radics Viktoria tanárnő és Kékesi Réka diákelnök-helyettes értékelte . A jó hangulat , a sok nevetés és a pozitív visszajelzések azt bizonyítják , hogy a diákok jól érezték magukat a nap folyamán . A nap végi záró eseményen színvonalas produkciókat láthattunk , ami azt jelenti , hogy az új osztályok tanulóinak sikerült összehangolt munkát végezniük . A diákönkormányzat nevében nagyon köszönöm azoknak a tanároknak és diákoknak a munkáját , akik segítettek nekünk ennek a programnak a megszervezésében .
Nyikos Barnabás diákelnök ( 12 . A )
Tanulóink alkotásaiból
Kabók Flórián ( 9 . C )
Soproni Széchenyi István Gimnázium
15