Életvitele kiegyensúlyozása
Brannick Riggs
az Essential Oil Education alelnöke, a Tudományos és Orvosi Oktatási Bizottság elnöke
Több évtizednyi orvosi tapasztalattal a hátam mögött már tudom, hogy az egészség nem egy célállomás, hanem maga az út. Egészségünk folyamatosan változik az életünk során, amiből közben sok-sok tanulságot vonhatunk le. Mit jelentenek a testünkben végbemenő változások? Vagyis inkább: mit jelez velük a testünk? Egy-egy ilyen változás jól rámutat, milyen hasznos a saját igényeink ismerete az egészség e szakadatlan útján. Ha szeretné alaposabban megérteni az egészségét, vagy megtartani azt, akkor érdemes lehet a táplálékkiegészítés mellett döntenie.
Korunk étrendjei ugyanis drasztikus változásokon estek át. A régi időkben magunk gyűjtöttük be az élelmünket, amely telis-tele volt fitotápanyagokkal, fenntartotta és ellátta a testünket a sejtek egészséges működéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokkal. Ezek a fitotápanyagok azonban nem voltak kellemes ízűek. Ezért változtattunk.
A mezőgazdaság segítségével először is megtanultuk, hogyan tehetjük az élelmiszereket ízletesebbé, és hogyan érhetünk el nagyobb hozamot. Ezekkel az eljárásokkal pedig máris csökkent a tápanyagok mennyisége. Így már kevésbé érdemes teljes értékű, organikus, GMO-mentes gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztani, mivel a tápanyagtartalmuk ijesztő mértékben csökkent. Az adatok is azt mutatják, hogy a szervezetünknek több tápanyagra van szüksége.
Ezután megtanultuk, hogyan dolgozzuk fel úgy az élelmiszereket, hogy eltávolítsuk belőlük a kellemetlenebb ízű alkotóelemeket. A lisztet például búzából, egy barna gabonaféléből állítjuk elő. A búza megőrlésével barna port kapunk rostokkal, de az íz javítása érdekében az élelmiszeripar eltávolítja belőle a rostokat, kiszitálja a korpát és a búzacsírát, s végül fehér lisztet kapunk. Ezen a fajta „ feldolgozáson” számos élelmiszer átesik, ami megváltoztatja a tápanyagtartalmukat.
Az európaiak csaknem 70 %-a nem jut elegendő vashoz, D-vitaminhoz, cinkhez és jódhoz, amelyek alapvető fontosságúak a sejtek oxigénnel való ellátásában, az immunrendszer támogatásában és a megfelelő endokrin működés biztosításában. Az Európai Unió népességének több mint 10 %-a B12-vitamin-hiányban szenved, ami az elégtelen energiaátalakítás miatt kimerültséghez vezet. A serdülők 17 – 22 %-os arányban B9-vitamin-hiányosak, ami kihatással van a kognitív funkcióikra, és növeli a születési rendellenességek kockázatát. Ezenkívül az iskolás korú gyerekek 43 – 51 %-a nem jut elég jódhoz, amely elengedhetetlen a pajzsmirigy működéséhez, az agy és a csontok fejlődéséhez, valamint az anyagcsere általános szabályozásához is. Ezek a hiányosságok komoly aggodalomra adnak okot.
De egy igazán jó étrend segíthet. Az egészséges életmód alapját a friss és tápláló teljes értékű élelmiszerek széles választékának fogyasztása képezi. Egy kedves ismerősöm mondta nemrégiben, hogy „ egy csapnivaló étrendet nem lehet táplálékkiegészítéssel helyre tenni”, ezért fontos, hogy sok tápanyagban gazdag ételt fogyasszunk minden étkezés alkalmával. Majd ha ez adott, akkor a megfelelő táplálékkiegészítéssel pótolhatjuk a modern étrendből hiányzó kofaktorokat, amelyek mindegyike elengedhetetlen a sejtek egészségéhez. Ilyen kofaktorok többek között a vitaminok, az ásványi anyagok és a polifenolok. Támogatják a sejtek egészségét, ami egyben a szervek egészségéhez is hozzájárul, végső soron pedig az egész szervezet egészségét előmozdítja, és általános jóllétet eredményez.
28 | Táplálkozás és emésztés