10. oldal.
NLG Hírmondó
Novella
A felhők felett mindig kék az ég
Fúj a szél. Hideg van. Sötét felhők gyülekeznek.
Az emberek menekülnek a közeledő eső elől. A
táj szürke és kihalt, a valaha élénk színek megfakultak. Minden fekete-fehér lett. A fák ágaikkal
jobbra-balra integetnek. A repülő madarak könynyű testét eltéríti a szél. A felhők lassan elveszítik
erejüket, elgyengülnek, és hirtelen elered az eső.
És csak esik és esik szakadatlanul, felidézve bennem sok-sok emléket. Eszembe jutnak olyan dolgok is, amiket talán már el is felejtettem -- olyan
érzések kerülnek elő, amiket rég éreztem. Üresnek érzem magam, fölöslegesnek, használhatatlannak. Fájdalmasan belém hasít a felismerés,
hogy elpazaroltam eddigi életemet. Soha nem
csináltam semmi fontosat. Önző voltam és irigy,
megbántottam azokat, akiket szeretek, nagyon
sokszor. Számomra ez már nem élet, ez csak egy
rossz álom, amiből csak akkor ébredek fel, ha
elalszom. Azt kívánom, bár jóvá tudnám tenni az
összes rossz dolgot, amit tettem, de tudom, hogy
ez lehetetlen. Azt kívánom, bár láthatatlanná válnék. Nem akarom, hogy bárki is meglásson vagy
tudjon rólam. Viszont ha ez így lenne, akkor tényleg értelmét vesztené minden.
Most változik a táj. Nagyot villámlik és mély morajlás fut végig az égen. Az érzéseim is változnak.
Az ürességet betölti a harag, ami erősebb még az
előbbi szomorúságnál is. A harag, amit azok iránt
érzek, akik lenéztek, akik kinevettek, gúnyoltak
és megaláztak. Azért remélem, őket is rendesen
megkínozták mások, és nekik csak azt kívánom,
szenvedjenek százszor vagy inkább ezerszer többet, mint amennyit én szenvedtem miattuk.
A zivatar olyan gyorsan elmúlik, amilyen gyorsan
jött. A felhők lassan oszladozni kezdenek, bár az
eső még nem állt el teljesen. Kellemes érzés önt
el, és olyan, mintha lelassulna a világ. Az agyam
kikapcsol, nem gondolok semmire, csak létezem.
Érzem, hogy még élek, dobog a szívem és lélegzem.
A Nap kiszabadul a felhők fogságából és arany
fátylat borít a városra. A fény megtörik az esőcseppeken, és a horizonton egy mesés színes félkör jelenik meg. Ez az a pillanat, amikor megértem, miért érdemes élni. A sok szép emlék úgy
tör felszínre az elmémben, mint a forrásvíz a hegyekben. Némelyik megérint, mosolyt csal az arcomra. Nem kell messzire menni, hogy szép emlékeket szerezzünk. Nem az számít, hol vagyunk,
hanem az, hogy kivel. Lehet, hogy nincs sok közeli barátom, de nem is kell, mert van valaki, akit
életem végéig magam mellett szeretnék tudni. És
persze ott a családom, ami nem mindenkinek
adatik meg sajnos.
Rájöttem, nincs miért búslakodni. Rossz dolgok
történtek, történnek és történni is fognak, de egy
élet túl drága ahhoz, hogy eldobjuk. Jó dolgok is
történnek, csak hagynunk kell. És bár nem minden vihar után jön szivárvány, a nap mindig ott
lesz az égen, és ha elég erősek vagyunk, el tudjuk
zavarni a felhőket, hogy megfürödhessünk a
fényben.
(B. A.)
Forrás:http://rasikajayakody.files.wordpress.com/2012/07/after_the_storm1.jpg