Nagyanyámtól tanultam - KSZM Nagyanyam_kszmiklos_vegleges | Page 23

Pacalpörkölt ELKÉSZÍTÉS 2 kg pacal (marha) 10 dkg disznózsír 12 dkg füstölt szalonna 30 dkg makói vöröshagyma 10 g fokhagyma 5 g őrölt fűszerkömény fűszerpaprika ízlés szerint 30 dkg zöldpaprika 15 dkg paradicsom só ízlés szerint 23 FŐÉTELEK HOZZÁVALÓK A szalonnát vágjuk csíkokra, majd a zsíron pirítsuk meg. Szűrőkanállal vegyük ki a sza- lonnákat a zsírból, majd tegyük bele a finomra vágott vöröshagymát, és pirítsuk aranysárgára. Ha ezzel megvagyunk, vegyük le az edényün- ket a tűzhelyről, adjuk hozzá a fűszerpaprikát, majd tegyük vissza a tűzre, és kevés vízzel önt- sük fel. A zöldpaprikát kockázzuk fel (csumáját eltávolítva), de mindenekelőtt kóstoljuk meg, hogy nem erős-e. Amennyiben igen, távolítsuk el az „erejét”. Adjuk a pörköltalaphoz, majd a felkockázott paradicsomot is. Lassú tűzön pároljuk. Közben a pacalt tisztítsuk meg. Ha előfőzött pacalt vásároltunk (ma már többnyi- re csak azt lehet kapni) akkor váltott vízben mossuk meg, majd vágjuk csíkokra, a tokány- hoz hasonlóan. (Az előfőzött pacalt már nem kell abálni, tovább van a pörköltalapban, amíg megpuhul, szaftja ízletesebb lesz.) Adjuk a csíkozott pacalt a pörköltalaphoz, fűszerezzük zúzott fokhagymával, őrölt köménnyel, sózzuk, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Fedő alatt pároljuk készre, közben ellenőrizzük időnként a levét, illetve alakítsuk ki a megfelelő sós ízt.