Számos eredményt tud-
hatunk magunk mögött:
megtörtént a ravatalozó
felújítása, a községháza és
az orvosi rendelő energetikai
korszerűsítése, továbbá meg kel-
lett oldani a csapadékvíz elvezetését is.
Folyamatban van az általános iskola energe-
tikai felújításának előkészítése, mely szintén
mérföldkő lesz Kunpeszér életében. Nagy-
szerű összefogás gyümölcse volt - közösen a
COOP bolttal - a kunpeszéri COOP üzlet és
a kocsma előtti rész térkövezése. Két EFOP
pályázat keretében rendezvényeket, progra-
mokat szervezünk az óvodásoknak, tanu-
lóknak és természetesen a lakosság részére,
ezzel is erősítve a helyi közösségeket és a he-
lyi identitástudatot.
Az önkormányzati dolgozók képzéseken
vehetnek részt, hogy kellő tudással rendel-
kezzenek a helyi problémák megoldásához.
Mégis a legnagyobb nehézséget a szakem-
berhiány okozza. A hivatali dolgozók ke-
vesen vannak, túlterheltek és sajnos, mivel
közigazgatásban nagyon alacsonyak a bérek,
nem tudunk jól képzett munkaerőt felvenni.
A falunk 1990 óta önálló. Véleményem
szerint minden vezető a falu érdekeit tartotta
szem előtt, ezért folyamatosan fejlődött. Cé-
lom, hogy ez ne álljon meg és egyre inkább
felfelé íveljen Kunpeszér jövője. A megnyert
pályázatokat befejezzük és a Magyar falu
program adta lehe-
tőségeket is ki szeret-
nénk használni. Büszke
vagyok arra, hogy jó cél
érdekében a helyi vállalko-
zókat, civil szervezeteket össze
tudom fogni.
A községünket nagyon rossz úton lehet
csak megközelíteni. Ezen mindenfélekép-
pen szeretnék majd javítani. A falu jövője
biztosítottnak látszik, mivel az emberek szí-
vesen jönnek ide lakni. Csendes, nyugodt
környék. A lakosság száma nem csökkent az
elmúlt években, ami egy kis település életé-
ben igen sokat jelent. Az óvodánkban most
két csoportot kell indítanunk, mert nem
tudjuk felvenni a jelentkezőket, ami remek
hír. Szerencsére a nyolc osztályos általános
iskola működése is folyamatos. Kölcsönösen
igyekszünk segíteni egymás munkáját.
Büszke vagyok arra, hogy a helyi intéz-
ményből két tanuló Bécsben, a kisiskolák
versmondó versenyén első és második he-
lyezést ért el. Erőnkhöz mérten támogatjuk
az iskolát akkor is, ha nem mi vagyunk a
fenntartók, hiszen a mi gyerekeink jövője
a tét. Az önkormányzat dolgozóival igyek-
szünk mindent megtenni annak érdekében,
hogy az itt élőknek helyben a lehető legjobb
életkörülményeket biztosítsuk, problémáik-
ra megoldást találjunk.
71