A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál eltöl-
tött eddigi kilenc év során, melyből négy évig al-
elnökként tevékenykedtem, az egyik legnagyobb
élményem az, hogy a megyében rengeteg szen-
zációs embert ismertem meg és olyan tapasztala-
tokat szereztem, melyek örök emlékként marad-
nak meg bennem.
Szeretnék a sok történet közül egyet kiemel-
ni. Egy családról szól, akiket a Felvidékről kitele-
pítettek, s Hartára vittek. Egy sváb házat kaptak
„otthonukként”, mely a faluból kitelepített néme-
tek üres lakása volt. A szülők nem akartak be-
költözni. Azt mondták, hogy ez nem illeti meg
őket, ez nem az ő házuk, így tíz napig az udvaron
laktak, s nem mentek be a házba. Majd jött egy
néhány napos eső, mely miatt kénytelenek voltak
birtokba venni a házat. Megható és magával ra-
gadó történet, melyet attól a hölgytől hallottam,
aki ezt kislányként élte át szüleivel, s akkoriban
még nem értette, hogy miért nem költöztek be
az épületbe.
Úgy gondolom, hogy a mi megyénk igazán
rendkívüli. Nyitott, békés, vállalkozó kedvű em-
berek lakják. Mivel ebben a megyében él a leg-
több nemzetiség, így az elfogadás, a megértés,
az egymáshoz való kötődés valahogyan a helyi-
ek mindennapjainak szerves részévé vált. Ettől
válik valóban otthonná ez a térség. Otthonná,
ahol igazán szabadok és boldogok lehetünk. A
megyei önkormányzat szlogenje is ezt tükrözi:
„Bács-Kiskun boldoggá tesz”.
Mire is gondolok pontosan?
Úgy vélem, hogy megyénkben rengeteg olyan
esemény van, amely lehetőséget ad arra, hogy
valódi közösségi élményekkel gazdagodjunk.
Támogattuk a helyi közösségek kezdeménye-
zéseit. Számtalan kulturális rendezvényhez csat-
lakoztunk, helyi és megyei értékeket gyűjtöttünk
és felhívtuk a figyelmet hagyományaink sok-
színűségére. Büszke vagyok arra is, hogy elindí-
tottunk egy megyei ösztöndíj pályázatot, mely-
nek mottója: „Bács-Kiskunban itthon vagy!”.
Emellett fontosnak tartom kiemelni a fejlesz-
téseket. Bács-Kiskun megyében hatvanhárom
milliárd forint jó felhasználását bízták a megyei
önkormányzatra, s ezt óriási munkával egyeztet-
tük le a 118 településsel, hogy valóban a számuk-
ra fontos fejlesztések történjenek meg. A megyei
közgyűlés úgy döntött, hogy ebből a forrásból
valamennyi településen kerüljön sor fejlesztés-
re. A több mint négyszáz megyei projekt között
óvodák, bölcsődék, iskolák, egészségügyi és szo-
ciális intézmények, önkormányzati épületek, ke-
rékpárutak és ipari parkok épülnek vagy újulnak
meg.
A települések munkájának segítésére több
mint negyven új, fiatal szakembert alkalmaz-
tunk, hogy a projektek mindenhol gördüléke-
nyen megvalósuljanak.
Gyakorta kérdezik tőlem milyen akadályok-
kal kell szembenéznem a munkám során. Ilyen-
kor mindig elmondom, hogy számomra mindez
nem nehézséget jelent. Én úgy látom, hogy fel-
adatok, kihívások vannak, melyek megoldásra
várnak.
Megyénk polgármestereivel igazán gyümöl-
csöző kapcsolatot sikerült kialakítanom. Úgy
gondolom, hogy településeink élén valóban el-
hivatott vezetők állnak, akik nap mint nap azért
dolgoznak, hogy segítsék a helyi lakosok életét.
E könyv sok érdekes gondolatot, történetet és
példaértékű életutat rejt, melyet bátran ajánlok
figyelmébe!
5