My first Publication polgikönyv | Page 41

Különösen lényeges szá- momra, hogy a fiatalok ne költözzenek el a tele- pülésről. Ennek érdekében vezettük be a „porta prog- ramot”, melynek lényege, hogy az egyébként is kedvező költségű telkek vételárának egy részét a fiatalok visszaigé- nyelhetik, amennyiben öt éven belül be is költöznek. Kecskemét és a Mercedes gyár közelsége vonzó lehet abból a szempontból, hogy minél többen letelepüljenek nálunk és így az iskola, az óvoda jövője is biztosítot- tabb lenne. Természetesen rengeteg kihívással kell szembenéznünk. Sajnos településünkön kevés a vállalkozó, csekély a plusz bevétel az állami finanszírozáson felül, így nagyon nehéz fejlesztéseket tervezni, olyan pályá- zatokon részt venni melyhez önrészt kell biztosítani. Nagy nehézséget jelent még az is, hogy a köztisztviselők bérét már évek óta nem rendezték és probléma jó szakembert találni. Ebből adódóan mindig tervezek, és új célokat tűzök ki. Jelenleg nincs Fülöpja- kabon egy nagyobb méretű közösségi célra használható épület sem, ezért szeretnék egy faluházat építtetni, amely akár lakodalmas házként is tudna működni. Itt olyan ren- dezvényeket tudnánk lebonyolítani, ahol legalább százötven fő elférne. Szeretném az új építési telkek közművesítését és úthá- lózatának kialakítását mielőbb befejezni, hogy a Fülöpjakabon letelepülni vágyó fia- talok az építkezéseket el tudják kezdeni. Úgy gondolom, hogy tele- pülésünk szépen fejlődő, biztonságos és nyugodt életet jelent az itt élőknek. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt öt év alatt az összes építési telek elfogyott, és jelen- leg negyvenhárom új telek kialakítása van folyamatban. Több nyertes TOP-os pályá- zatunknak köszönhetően - melynek kivi- telezései jelenleg is folyamatban vannak-, igyekszünk minél szélesebb körben fejlesz- téseket, felújításokat végezni. Ezek közül kiemelném az orvosi rendelő felújítását, az óvoda korszerűsítését, az inkubátorház épí- tését, valamint a buszváró építést és felújí- tást. Ügyeink nem tudnának ilyen szépen haladni, Fülöpjakab nem fejlődne, ha nem állnának mellettem a közvetlen kollégák, a képviselő-testület, a településen műkö- dő civil szervezetek, úgy mint az Alfa ’94 Szabadidős Klub, a Fülöpjakabi Sportegye- sület, az Őszidő Nyugdíjas Klub, továbbá a Fülöpjakabi Polgárőr Egyesület. Változatos munka ez, melyben számom- ra a legszebb: az emberekkel való törődés, a problémákkal hozzám fordulók segítése és a falu fejlődésének előre vitele. 41