My first Publication KLIMAKONYV_TELEPULESI_ONKORMANYZAT_04_24 | Page 105

KÖZLEKEDJÜNK OKOSAN! Mindennapi tapasztalat, hogy egyre többet közleke- dünk. De milyen árat fizetünk ezért? Tény, hogy a közlekedés az egyetlen olyan, nagy üveg- házhatású gáz kibocsátó ágazat, amelynek kibocsátása drasztikusan emelkedik 1990 óta. Míg azonban hazánk- ban a közlekedési eredetű kibocsátás másfélszeresére emelkedett az elmúlt 25 év alatt, addig az Európai Unió- ban a növekedés átlagos mértéke „csak” 20 %-ot ért el. Persze attól sem lehet eltekinteni, hogy az Európai Unió tehetősebb tagállamaiban már évtizedek óta jóval na- gyobb a forgalom mértéke, mint hazánkban. Ezt tükrözi, hogy az Unió egészében a közlekedés részesedése az összes üvegházhatású kibocsátásból meghaladja a ma- gyarországi szintet. De ha célunk a nyugat-európai mobilizációs szint el- érése, úgy biztosak lehetünk benne, hogy megváltozó életformánkkal egyre inkább hozzá fogunk járulunk az éghajlat további változásához. Közlekedési módok és eszközök kibocsátásai – melyik kedvezőbb? Az egyes közlekedési módok fajlagos (egy utasra vetített) üvegházhatású gáz kibocsátási adatai önmagu- kért beszélnek és egyértelműen kijelölik a közlekedési eredetű kibocsátások mérséklésének leghatékonyabb módját: vissza kellene szorítani a személyautó-forgal- TUDTA? Nem csak a közlekedés hat az éghaj- latváltozásra, hanem az is a közleke- désre! A szélsőséges időjárás tönkreteszi az utakat, síneket, légkondicionálni kell a járműveket stb.! Szó szerint megfi- zetjük az árát a kibocsátásunknak! mat! A diagramhoz egy elgondolkodtató megjegyzést érdemes csak hozzáfűzni: Magyarországon egy sze- mélyautó átlagos telítettsége mindössze 1,2 fő... Mit tehetünk? Közlekedni márpedig muszáj! Számos lehetőség van azonban arra, hogy a helyváltoztatás a lehető legkeve- sebb üvegházhatású gáz kibocsátással járjon. Ehhez a következőket tehetjük, lényeges viszont, hogy tartsuk be az alább felsorolt ajánlások sorrendjét! 1. Elsősorban igyekezzünk lecsökkenteni az utazások számát és hosszúságát! 2. Kapjon kiemelt figyelmet a gyalogos vagy kerékpáros (rolleres stb.) közlekedés! 3. Támogassuk a közösségi közlekedést, elsősorban a kis kibocsátású fajtáit! 4. Részesítsük előnyben az elektromos autózást, külö- nösen, ha megosztáson alapul! Ahhoz, hogy miként tudják ezt ösztönözni a települési önkormányzatok, támpontokat a soron következő feje- zetekben olvashatnak. Egy utasra jutó CO 2 -kibocsátás (g/km) Gyaloglás Kerékpár 1 5 Autó (átlagos telítettséggel) 175 Autó (4 fővel) 53 Városi busz Távolsági busz 47 27 Vasút (dízel) Vasút (villamosított) 77 24 105