A mozgó töltések
10.B 2013/2014.
TV
Televízió:
Röviden tévé vagy betűszóval tv, képek és hangok távoli helyen való együttes vételére
szolgáló készülék.
Története:
Ugyan Paul Nipkow Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét a
róla elnevezett pásztázótárcsával, azonban az első, nagy távolságra vezetéken
továbbított televíziós adásra csak 1926-ban került sor London–Glasgow között John
Logie Baird skót feltaláló jóvoltából.
A katódsugárcsövet Karl Ferdinand Braun fejlesztette ki 1897-ben.
Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós
rendszer feltalálása. 1924-ben jött rá a megoldásra, 1926-ban kelt magyar szabadalmi
bejelentése, ezt követően kereste meg őt 1928-ban a Radio Corporation of America.
Németországban Telefunken néven indult meg először a rendszeres adás, 1935-ben.
Másik úton indult el Mihály Dénes (1894–1953), 1933-ban E. H. Traub fizikussal
együttműködve már egy olyan televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga
még tovább tökéletesített (TELEHOR). Ez volt az a képet 240 sorra felbontó, Mihály–
Traub-féle forgótükrös vevőkészülék, amelynek képét akár 2,5×3 méteres felületre is ki
lehetett vetíteni. 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért
szállóban került sor, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet.
1929-ben már Anglia is elkezdte a kísérleti műsorszolgáltatást a BBC fennhatósága
alatt, 1936-ig John Logie Baird készülékével, majd az EMI–Marconi Company által
kifejlesztett elektronikus képátviteli rendszerrel. Az Amerikai Egyesült Államokban az
NBC 1939-ben sugározta első televíziós adását.
1929-ben a Bell laboratórium már bemutatta a színes televíziót, és 1940. január 12-én
az első tévélánc is megkezdte a működését.
Pyaroroszágoner C. Goldmark (1906–1977), a budapesti születésű mérnök, fizikus
1936. január 1-jétől 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a CBS alkalmazottja volt (hosszabb
ideig annak igazgatója is). Ő dolgozta ki az első használható színes televízió-szabványt
a CBS-nél 1940-ben. (Emellett ő találta fel a mikrobarázdás lemezt 1944-ben, s
űrtávközlési alkalmazások fejlesztőjeként is tevékenykedett.) A 20. század végére a
televízió a legnagyobb hatású tömegmédiummá vált világszerte.
Magyarországon:
48