A mozgó töltések
10.B 2013/2014.
A telefon története
Telefon a kezdetektől az iphone-ig
Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell találta
fel, majd építette meg az első telefont 1876-ban, az Amerikai
Massachusetts államokban. Az alapokat Morse találmánya, a
távíró fektette le, ez volt ugyanis az első elektromos jeleket
továbbító hálózat. 1854-ben, Charles Borseul vetette fel
annak a lehetőségét hogy, hangot is lehetne valahogy
továbbítani a hálózaton. Ezt a gondolkodásmódot több
ember is folytatta rajta kívül, közöttük volt Amit Meucci, aki
1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudta jogi védelem
alá helyezni gondolatát. Végül Bell és az ő csapata építette
meg a telefont, ami végül 1876 után Bostonból indulva meghódította a világot. E-mellett
Meucci emléke sem merült feledésbe, 2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza
nyilatkozatot fogadott el, melyben az olasz feltalálót ismerik el a telefon feltalálójának.
1876 után a telefonok nagy fejlődésnek indultak, eleinte hatalmasak és nehezek voltak,
némelyik egy táska méretű, és csak alap funkciókat láttak el. Azonban egyre jobban
fejlődtek, és a fejlesztők arra törekedtek, hogy minél kisebbek legyenek és minél több
funkciót tudjanak ellátni. Ma már a mobiltelefon alap dolog, hogy van akkoriban nem volt
az. A mai ember szinte el sem tudja képzelni az életét nélküle. Manapság már új kifejezés
a telefonfüggőség, persze ehhez hozzájárult az is, hogy a mai készülékek rengeteg dolgot
tudnak szó szerint (okos telefonok). Egyes embereknek mindegy, hogy mit csinál vele, csak
csinálja, valakinek pedig egész nap a fülén van. Persze ez az eszköz sok szempontból
előnyős, megkönnyítette az emberek életét, de mint mindennek, hátránya is van. Elég csak
kimenni az utcára,
és látni, hogy az
emberek
nagy
része telefonozik,
akár játszik, zenét
hallgat, telefonál,
vagy csak szimplán
unatkozik és felnéz
Facebook-ra.
A
lényeg, hogy a
telefonok a mai
ember
életének
nélkülözhetetlen
részei.
Forrás: wikipedia.org/wiki/Telefonkészülék#Fajt.C3.A1i
Szerző: Szűcs Balázs
35