A mozgó töltések
10.B 2013/2014.
Filmkészítés
A film napjaink egyik legnépszerűbb
információs, ismeretterjesztő,
szórakoztatási és művészeti célú
médiuma. A filmművészet a hetedik
művészeti ág. Az alkotó művészetek
között az első, amelyik a teret és az
időt egyszerre: közvetlenül
használja fel, időben és térben
egyszerre működik. Az audiovizuális
mozgókép mennyiségét tekintve
ma is elsősorban információkat
gyűjt, rögzít és közöl.
A mozgókép és a mozgófénykép
mai gyűjtőfogalma a több féle
módon előállítható film.
1727-ben felfedezték, hogy az ezüst
fémnitrát lencse fény hatására
elsötétül. Rájöttek arra is, hogyha
képkockákat egymás után bizonyos
sebességgel lejátszanak, akkor azt a
szemünk mozgófilmnek érzékeli. Az
első ilyen technikával készült film
Maybridge nevéhez fűződik, 1817.
A galoppozó ló.
Lumiére-fivérek: 1895 februárjában
szabadalmaztatták a
kinematográfot és 1895. december
28-án saját filmjeikből álló
előadásukat a párizsi Grand
Caféban tartották.
Pathé-fivérek: a Pathé Cinema
céget Charles és Émile Pathé saját
filmek gyártására alapította. Pathé
Fréres, pedig a kinematográf
építésével foglalkozott.
Megszólal a film: a fonográf
megjelenése után Maybridge
javasolta Edisonnak, hogy a két
találmányt kombinálja, így a
létrejövő találmánnyal új
hangosítási kísérletet tettek.
1922-ben három német mérnök
levetítette az első hangosfilmjét
Berlinben. Később az általuk
feltalált technikát használták. A
Warner Brothers 1927-es
munkájával vette kezdetét
hangosfilmek korszaka.
Az 1930-as években elterjedt a
Movietone eljárás. A keveréseknek
köszönhetően hamarosan a film
összes hangja egyetlen hangsávra
került.
A játékfilm műfajának gyökerei az első
filmek korában alakultak ki, amikor a
filmesek ráébredtek, hogy érdemes
filmre
vinni
különféle
kitalált
történeteket. A film ekkor lett a
szórakoztatóipar
alapköve.
Azóta
rengeteg játékfilmes műfaj keletkezett.
Az animáció olyan filmkészítési
technika, amely élettelen tárgyak,
rajzok vagy ábrák kockázásával olyan
illúziót kelt a nézőkben, mintha az
egymástól
kismértékben
eltérő
képkockák
sorozatából
összeálló
történésben,
a
szereplők
megelevenednének vagy élnének.
1907-ben a Lumiére fivérek
bemutatták az autokróm eljárást.
1909-ben a londoni Palace
varietében levetítették az első
színes hatású filmet.
Szerző: Németh
Boglárka
Forrás:
29