E lőszó
Mesterek keze nyomán
Népi épületek muzeológiai, építészeti felmérése
Írta: Marx Mária, Dr. Kósa Balázs, Gábris Katinka
Fotók: Dányi Tibor Zoltán, Dr. Molnár Tamás, Dr. Kósa Balázs, Marx Mária
Szerkesztette: Varju András
Nyomdai kivitelezés:
Gura Nyomda Kft., 8900 Zalaegerszeg, Hock János utca 92/B
Felelős vezető: Gura Béla
Borító és kötetterv: Zóka Gyula
A kiadvány megjelenését az NKA Örökségvédelmi Kollégiuma támogatta
Minden jog fenntartva.
Jelen kiadványt, ill. annak részeit tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárol-
ni, bármilyen formában vagy eszközzel – elektronikus, mechanikus, fényképészeti
úton vagy más módon – közölni a kiadó engedélye nélkül.
T isztelt O lvasó !
Ez a kis füzet a Göcseji Falumúzeum 2016-ban meginduló fejlesztésének már a második dokumentuma. Az első —
az e művet is szerkesztő Varju András munkája — az a koncepció-terv volt, amely utat nyitott a szükséges közéleti
támogatás elnyeréséhez.
Magam is népi építészeti emlékek felmérésével kezdtem múzeumi szakmai munkámat (1974-ben a Műegyetem
hallgatójaként), ezért tudom, hogy mekkora élmény és milyen komoly iskola is egyben egy ilyen feladat. Ahogy
mi annak idején a Szentendrei Skanzennek dolgozhattunk (az Építészettörténeti Tanszék irányításával), úgy most
a Pécsi Tudományegyetem építész hallgatói nekünk készítették (szintén tanszéki irányítással) az itt látható manuá-
lékat, felmérési rajzokat és terveket.
Ezt a munkát az NKA Örökségvédelmi Kollégiuma támogatta.
Az 1968-ban megnyílt Göcseji Falumúzeum az akkor pusztuló, utolsó óráiban lévő göcseji faépítészetre koncent-
rált, ennek legszebb emlékeit állították fel és mutatták be eleink a Hencz-malom körüli Zala-parton.
Ma ugyanez a kiváltó ok: a faépítészet utáni tradicionális építésmód utolsó táji jellegzetességeket hordozó emlékei,
épületei azok, amelyek a megőrzést kívánják, mert már nagyon-nagyon kevés maradt fenn belőlük!
A Göcseji Falumúzeum mostani bővítése alapdokumentumainak válogatását láthatják tehát ebben a kiadványban,
igazolva a fejlesztés tudományos megalapozottságát.
A Göcseji Falumúzeum 1968-as megnyitása óta fél évszázad telt el. Ez alatt a hatalmas változásokat hozó idő alatt
a fontos örökségvédelmi cél mellé a turizmus fellendítésének igénye is társult. Célunk tehát a megőrzés és bemu-
tatás mellett most az is, hogy maradandó kulturális élményt nyújtsunk a hozzánk látogatóknak, hogy Falumúzeu-
munk minél előkelőbb helyet nyerhessen el Nyugat-Magyarország turisztikai kínálatában.
Kaján Imre
múzeumigazgató
ISBN 978-963-7205-72-9
Göcseji Múzeum H-8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2. www.göcsejimuzeum.hu
Felelős kiadó: Kaján Imre múzeumigazgató
Szentgyörgyvölgy
Zalaegerszeg, 2017
3