Az Aradi vértanúk
Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. kir. ezredes volt, a többiek ettől mind alacsonyabb osztrák tiszti rendfokozatokat viseltek.
Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):
•1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
•2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
•3. Kiss Ernő, tábornok,
•4. Schweidel József, tábornok,
Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):
•5. Lovag Pöltenberg Ernő, tábornok,
•6. Török Ignác, tábornok,
•7. Láhner György, tábornok,
•8. Knezich Károly, tábornok,
•9. Nagysándor József, tábornok,
•10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
•11. Aulich Lajos, tábornok,
•12. Damjanich János, tábornok,
•13 Gróf Vécsey Károly, tábornok.
Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszter-elnököt, Batthyány Lajost Pesten.
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak.
Soltész Evita
"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt."
Damjanich János