T
iszaug Bács-Kiskun megye nagybe-
tűs Vízibázisa! A Kecskemét közelé-
ben, a Tisza-hídnál található Tiszaug
ezeréves múltra tekint vissza, már a
garamszentbenedeki apátság alapí-
tólevelében is megemlítették. A község a folyó
köré települt, U alakban követi annak kanyaru-
latát. Több kastély is található erre, a helyi le-
gendárium szerint az egyik Rákóczi és Bercsényi
fennhatósága alatt is állt. Élőhelyeit szikes és ho-
mokos puszták alkotják.
A tanyasi gazdálkodás, a pusztai állattartás
és a mezőgazdasági kultúra hagyományai együtt
adják a környék jellegzetességeit. A település tör-
ténetét a központban lévő Tájházban részleteseb-
ben is megismerhetik az ide látogatók, mellette
pedig gyönyörű kovácsoltvas kapu mutatja az utat
egy néhai vadászkastélyhoz. Szintén egész évben
várja az érdeklődőket az emlékpark is, melynek
ikonikus faragott szobra egy alföldi juhászt ábrá-
zol, aki botjára támaszkodva őrzi a csendet.
Tiszaug esetében a Tisza a mai napig a min-
dennapokban is szerves része az itteniek életé-
nek. A fontos szerepet betöltő Holt-Tisza holtág-
ra változatos élővilág jellemző, számos halfaj
található itt, gazdag nádas és sás veszi körül, a
vízen pedig gyönyörű tavirózsák sorakoznak. A
dél-keleti részen közkedvelt strandot alakítottak
ki. Szintén népszerű lehetőség itt a kenuzás is,
amit a Kenu-Beach kínál: jó időben sok haladó
és kezdő sportoló fordul meg itt az ország min-
den tájáról.
Ebben a vízparti szabadidőparkban mintha a
levegőből is egészség és nyugalom áradna.
Lélegezzen belőle Ön is!
Alpárfeszt
Tisza, zene, jó hangulat.
Ismerje meg Ön is a megye első
ökotudatos fesztiválját, amely
baráti összejövetelekből nőtte
ki magát évente megrendezésre
kerülő, elsősorban magyar
tehetségeknek teret adó
sikertörténetté. Júliusban
találkozzunk Tiszaalpáron!