Our town
6
II. Evangélikus Diákparlament, 2016 ősz
ősz
Mielőtt elindultunk a II. Evangélikus Diákparlamentre, megkérdezték tőlem, hogy van-e egyáltalán értelme elmenni oda. Akkor sem és talán a visszaemlékezésemet olvasva sem fogja nekem elhinni az illető, hogy igen, kétségkívül megéri. És nem az egy napos igazolt hiányzás miatt, ami így végzősként már értékét vesztette.
A tavalyiról is, de az ideiről különösen elmondható, hogy komoly hatással volt a részvevők gondolataira, érzelmeire és értékrendjére. A többségük stabil egzisztenciával és világszemlélettel érkezett ide, stabil háttér van mögötte, amely támogatja és segíti. Ebbe a képbe nem fér bele az iskolakerülés vagy a fiatalkori bűnözés. Számunkra a továbbtanulás talán már egy kicsit több is, mint lehetőség, és meg sem fordul a fejünkben, hogy van, aki a lehetőségről sem tud. De ennél egy sokkal általánosabb példát is tudok hozni. Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, iskolánk legtöbb tagja teljesen természetesnek veszi a járást és a látást, bele se gondolva, mekkora érték van a birtokukban.
Ha azt mondanám, ez a hétvége mindannyiunkat megérintett és elgondolkodtatott, az túlságosan klisés, továbbá semmitmondó lenne. Ezen a hétvégén egy olyan programsorozaton vehettünk részt, Halász Henrietta főszervezésében, amit egy életen át elvihetünk magunkkal.
Pénteken érkeztük meg az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumba, Háberfelner László tanár úrral és Farkas Dáviddal a kisgimnázium diákönkormányzatának elnökével. A programok még aznap elkezdődtek és vasárnap délutánig tartottak. Látogatást tettünk az
Aszódi Javítóintézetbe.
Őszintén, el se tudom képzelni a körülményeket, ami már egy tizenhárom évest arra késztet, hogy erre az útra lépjen. Este a Snétberger Alapítvány. Szombaton vendégünk volt Lázár Péter, a Kedvesház alapítója, aki elmesélte nekünk élete történetét, a kollégiumának ötletét. Vasárnap pedig dr. Ozvári-Lukács Ákos ügyvéddel, a vakfoci szerelmesével és Holló András kerekes székes tánc tanárral beszélgethettünk a fogyatékossággal élők helyzetéről és életéről többek között.
Nem egyszerű ezzel szembenézni és megemészteni, de mégis jobb lenne, ha a diákok legalább egy kicsit tudnának rápillantani, tapasztalatot szerezni. Véleményem szerint az iskoláknak, kollektíven az összesnek, több figyelmet kellene fordítania a diákok világszemléletének, tudásuk kitágítására, mert bár az információ gyermekeinek valljuk magunkat és mindenki másnál okosabbnak hisszük magunkat, mégsem látunk ki a saját világunk keretei közül. Ez a hétvége nem csak az iskolai programok és a diákönkormányzat működésével kapcsolatos információk birtokába jutottunk, de a világról is sokkal többet tudtam meg, mint eddig.
Irta és fotózta: Horváth Kata 12/VIII.
e-Hírharang
9
DÖK