Konfirmációm
Az egész egy nagy utazásnak indult. Onnan kezdődött, hogy kiskoromban megkereszteltek. Elsős korom óta rendszeresen hitoktatásban, áhítatban, istentiszteletben részesülök evangélikus osztálytársaimmal együtt. Kisiskolásként még távolinak tűnt a konfirmáció.
Alsósként Zsófi néni ismertette és szerettette meg Isten csodálatos világát. Felsősként a hittant János bácsitól és Zsanett nénitől sajátítottuk el. Hetedikesek lettünk, ami nemcsak a továbbtanulás küszöbét jelenti, hanem a hitbeli megerősítést is.
Szeptember elején elkezdődtek a konfirmációra való felkészítő órák. Attila bácsi mindig segítően kikérdezte tőlünk a kérdéseket. Ezeken az alkalmakon meghitt légkör lengte be a termet, hátrahagyva az aznapi gondot, terhet. Mindig lehetőségünk nyílt őszintén a minket foglalkoztató kérdéseket kimondani, megbeszélni. Május elején elérkezett a konfirmációs tábor, ahova, sajnos, nem tudtam elmenni.
A tábor után vasárnap délután következett a vizsga a nádorvárosi templomban. Társaimmal nagyon izgultunk. Először mindenkinek felolvasták a nevét, amikor a nevünket hallottuk, akkor fel kellett állnunk. A nádorvárosi csoportot kérdezték először, majd minket, öregtemplomiakat.
Izgalmunkat elfeledve adtuk meg a helyes válaszokat, sikeresen zártuk a vizsgát. Istentisztelet előtti pénteken a gyülekezeti teremben találkoztunk, majd közösen mentünk el a nádorvárosi templomba próbálni. Attila bácsi mindent elmagyarázott, hogy hogyan mit, mikor csináljunk.
Pünkösdhétfőn elérkezett a nagy nap. Reggel csinos ruhába öltöztünk fel, majd az altemplomban gyülekeztünk, felvettük az albát és a hozzá tartozó gallért. Nagyon vártuk, hogy tíz órakor a harang megszólaljon, és erre az égi hangra a templom előtt névsor szerint kettes oszlopba rendeződtünk. Erős vár a mi Istenünk című ének alatt vonultunk be, majd helyet foglaltunk az előre kikészített székeken. Csodálkozva tekintettem körbe a templomban, hogy mennyi családtag, hozzátartozó, ismerős, alsós és felsős tanító van jelen. Az ének után áldást vettünk, majd Attila bácsi arról beszélt, hogy milyen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a konfirmáció révén mennyi mindent megtanultunk. Utána két csoportban letérdeltünk az oltár elé, a lelkész úr a kezét a fejünkre tette, majd elmondott egy igét mindenkinek, és kis keresztet rajzolt a homlokunkra. Úrvacsorát vettünk a hívekkel együtt. Istentisztelet végén a presbiterek egy Bibliát adtak minden konfirmandus gyermeknek.
Ezzel a nappal utazásunk egyik állomásához értünk, ez még nem a végállomás. Hitünk egész életünket, utunkat végigkíséri. Megerősítést kaptunk a mai nappal. Attila bácsi szavaival zárom soraimat, melyet egy életre nem feledek el, hogy sok csillag van az égen, tudom, hogy a Jóisten csillaga mindig vár rám.
Varga Júlia 7. o.
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
Jn 3,16
6
e-Hírharang
Ünnepeink