e-Hírharang 5. szám | Page 19

e-Hírharang

19

Elérkezett az év utolsó hónapja, mely a gyermekek és szülők számára is egy izgalmakkal teli időszak. Ebben a hónapban készülődünk Mikulásra, adventre és karácsonyra. Nem volt ez másként az 1.a-ban sem.

Nálunk a közös karácsonyi barkácsolásra esett a választás. Andi tanító néni felhívására, ismét szülői összefogással készültünk a délutánra. Önkéntes anyukák és a tanító nénik iránymutatásával ötletes dekorációkat készíthettünk. Nagy segítség volt a családok számára, hogy Klári – aki nem mellesleg szuper virágkötő is – magára vállalta az ajtókopogtatóhoz szükséges kellékek beszerzését

Egy másik anyuka – Ildikó - pedig ötletes karácsonyi képeslap mintákkal készült.

Réka tanító nénivel fadobozok varázsolódtak át ötletesebbnél - ötletesebb mini karácsonyfákká.

Andi néni segítségével pedig különböző színű sapkákban pompázó hóember karácsonyfadíszek készültek.

Persze egy ilyen alkalomhoz az enni és innivaló sem maradhatott el. Szorgos anyukák által készített finom falatok kerültek az asztal, így téve teljessé ezt a délutánt.

A gyermekek által elkészített karácsonyi dekorációk, az orrunkban érzett karácsonyi sütemények illata és a lelkünkben a zene által feltöltődve - már így egy közösségként - várjuk az év utolsó tanítási napját, hogy aztán otthon, mindenki a saját szerettei körébe várhassa a kis Jézus megszületését.

Boda Veronika

Karácsonyi barkácsolás az 1. a-ban

Fotó: Molnár Gábor